Lemondott tisztségéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) alelnöke, Krausz István, miután lopáson kapták és tettéért a bíróság elítélte – mondta Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke csütörtökön.
Feldmájer Péter közölte: várhatóan december 20-án, a legközelebbi rendes közgyűlésükön választanak új alelnököt Krausz István helyett. A lemondást nem kellett külön elfogadnia a vezetőségnek, az életbe lépett azzal, hogy az érintett a múlt héten benyújtotta – tette hozzá.
Pillanatnyi elmezavar
A Mazsihisz elnöke “teljesen érthetetlennek, pillanatnyi elmezavarnak” nevezte az esetet.
A szövetségnek két alelnöke lehet, a legközelebbi közgyűlésig csak Herczog László tevékenykedik alelnökként.
Hajdú István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke elmondta: Krausz Istvánt augusztus 19-én, gyorsított eljárásban találta bűnösnek a bíróság, s mivel a határozatot a felek tudomásul vették, aznap jogerőre emelkedett.
Pénz a pulton
A tényállás szerint az 54 éves vádlott augusztus 6-án egy pécsi benzinkútnál tankolt. A kasszánál észrevett egy pénztárcát, amit fizetést követően a sajátjával együtt elrakott, majd távozott a helyszínről. A tárcában 1676 euró, azaz mintegy 450 ezer forint volt.
Amikor a tulajdonos visszament a benzinkútra a tárcájáért, s nem találta ott, az alkalmazottakkal együtt megnézte az ipari kamerák felvételeit.
Visszaadta
Krausz Istvánt járművének rendszáma alapján azonosították. A rendőrök kimentek a lakására, de csak a felesége volt otthon. Krausz István értesülve arról, hogy keresik, önként jelentkezett a rendőrségen, és az ellopott tárcával együtt a benne talált pénzt is visszaadta. Így a kár megtérült.
Hajdú István kérdésre megjegyezte: a bíróság a büntetőeljárás során nem vizsgálja a vádlott származását, vallási hovatartozását, és erről nyilvántartást sem vezet.