Börtön vár a szülőkre gyerekeik iskolakerülése miatt

Majdnem másfél évre börtönbe zárnak egy roma származású szülőpárt, mert két gyermekük kerülte az iskolát. Példa nélküli Magyarországon, hogy az apának és az anyának egyszerre kelljen bevonulnia - írta a Népszabadság.

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt másodfokon is elítéltek egy szülőpárt: az apának és az anyának 16 hónapra kell börtönbe vonulnia, mert két gyerekük kerülte az iskolát. A családban hat gyerek van, közülük egy még csecsemő, három rendszeresen jár iskolába. A két idősebbnél merültek fel a gondok, még akkor, amikor alsó tagozatosok voltak: rendszeresen elindultak az iskolába, de nem érkeztek meg, vagy a szünetben ellógtak.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kegyelmi kérvényt írt az ügyben Sólyom Lászlónak. A szervezet indoklása szerint nem a szülők kötelességszegése miatt hiányzott sokat igazolatlanul a két gyerek, hanem azért, mert folyamatosan nagyon rosszul érezték magukat az iskolában. “Valószínűsíthetően roma származásukkal kapcsolatban is gyakran voltak kitéve hátrányos megkülönböztetésnek, sőt nemegyszer komoly fizikai atrocitásoknak is” – idézi a kérvényt a lap.

A köztársasági elnök döntéséig az igazságügyi miniszternek jogában áll felfüggeszteni a büntetés végrehajtását. A TASZ a kegyelmi kérvényt Draskovics Tibornak is elküldte – olvasható a lapban.

Címkék: Belföld