Egy hónappal tovább vakációznak a nyírmihálydi gyerekek

Iskola-korszerűsítés miatt egy hónappal később, október 1-jén kezdődik a tanév Nyírmihálydiban és Nagyszekeresen - közölte a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere.

Az általános iskolákat működtető önkormányzatok a Oktatási Minisztérium engedélyével csúsztatták el a tanévkezdést – tájékoztattak a helyhatóságok vezetői.

Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere elmondta: az Európai Unió 95 százalékos arányú támogatásával közel félmilliárd forintos költségből megszépülő helyi iskola és óvoda építési munkálatai a támogatási szerződés egy hónapos csúszása miatt tolódtak el. Ráadásul a létesítmény régi szárnyának tetőszerkezete leégett a nyáron, így a gyermeket az építkezés befejezéséig nem tudják hol elhelyezni. A közel 300 nyírmihálydi iskolásnak így szeptember helyett október elsején lesz évnyitó.

Karácsony Sándor, Nagyszerekes polgármestere is az iskola-korszerűsítés támogatási szerződésének csúszásával magyarázta a későbbi, szintén októberi tanévkezdést. A nagyszekeresi általános iskolát, ahová a helyiek mellett Kisszekeresről, Zsarolyánból és Nemesborzováról együttesen 180 gyermek jár, 200 millió forintos költségből újítják fel, s a brüsszeli támogatás összege 185 millió forint.

A polgármesterek elmondták: a kieső tanítási napokat az őszi, a téli és a tavaszi szünetekben, illetve 2010 nyár elején pótolják.
Gergely Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetője közölte: más tanévnyitó-halasztásról nincs tudomása a térségből, ahol egyébként 25 települést érint az uniós gyermekintézmény-fejlesztési program.

Több, mint 9 milliárd forintos költségből összesen 8 városban és 17 községben 27 általános- és középiskola, valamint bölcsőde, illetve óvoda szépül meg, a hozzájuk tartozó konyhákkal, éttermekkel és tornatermekkel együtt.

Címkék: Belföld: oktatás