Tűzvizsgálók, szakértők próbálják kideríteni, hogy pontosan mi okozta a tragédiát a miskolci Avas lakótelepen. Egyelőre az biztos, hogy hol csaptak fel először a lángok, és onnan hogyan terjedtek tovább a felső szintekre.
A tűz szinte percek alatt elborította panelház felső szintjeit. Egy szemtanú a boon.hu internetes portálnak azt mondta, hogy az emberek pánikszerűen ordítottak az utcán, az ablakokban pedig emberek álltak, és segítségért kiáltottak. Hatalmas volt a füst, és a környéken jól érezhető volt az égett műanyag szaga.
Szakértők szerint elképzelhető, hogy a tűz gyors terjedéséhez hozzájárulhatott a ház külső, igen gyúlékony szigetelése is.
Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője elmondta: a tízemeletes lakóépületet két éve újították fel.
Most azt vizsgálják, hogy a renováláskor alkalmazott szigetelőrendszer megfelelt-e az akkor érvényben lévő szabályozásnak.
A panelprogramban szereplő épületek esetében régebben nem kellett bevonni a tűzoltóságot, nagyobb felelőssége volt a felújítóknak, kivitelezőknek.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb paneltűzében ketten haltak meg, egy 16 éves lány, aki öccsét és édesanyját vesztette el, továbbra is válságos állapotban van. Orvosai szerint súlyos, szén-monoxid- és füstmérgezést szenvedett.