A háztulajdonost gyanúsítja a rendőrség az idén áprilisban, Tatárszentgyörgyön keletkezett épülettűz okozásával, akit nagy értékre elkövetett csalás bűntett kísérlete miatt számoltattak el.
A rendőrség honlapjára felkerült hír szerint a rendelkezésre álló adatok, tények és bizonyítékok, valamint az elkészült szakértői vélemények (tűzvizsgálati jegyzőkönyv, nyomszakértő, vegyészszakértő) arra utalnak, hogy a tulajdonos állhat amögött a tűz mögött, amely 2009. április 7-én a hajnali órákban ütött ki a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesének családi házában.
A tűzoltás végeztével a Pannon Kutyás Mentőszolgálat a helyszínre vonult, a lakásban a kutya egyértelműen jelezte, hogy valamilyen égésgyorsító anyagot használtak.
A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársai, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya tekintettel a fentiekre a büntetőeljárás szabályai szerint folytatták a helyszínelést.
Kihallgatása során H. L. a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, poligráfos vizsgálatnak továbbra sem hajlandó magát alávetni. A gyanúsítottat rabosították, és rögzítették a DNS-mintáját.
Az ügyben további tanúk, illetve esetlegesen gyanúsítottak kihallgatására is sor kerülhet.