A rendőrség sorozatbetöréssel gyanúsítja a triót. A csoport április végén bukott le Újpalotán, amikor egy panelház melletti trafikot próbált feltörni. A lakossági bejelentésre kiérkező járőrök a férfit elfogták, majd a kocsijában megtalálták bujkáló élettársát is – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság észak-pesti bűnügyi régiójának parancsnoka, Horváth Antal pénteki sajtótájékoztatóján.
A harmadik gyanúsított, a férfi 17 éves fia ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt május közepén fogták el. Miután megszökött nevelőszüleitől, megkereste apját, akivel ettől kezdve együtt jártak betörni. A fiatalember több bűncselekmény elkövetését is beismerte.
Állítása szerint többek között szeszes italt, dohányterméket, máshol fűrészt zsákmányoltak, és ezeket apja orgazdájának adták el. A három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.