Mindenki feljelentette a „gépi hangot”

Automata telefonhívásokról, sms-ekről, szórólapokról, rendezvényről érkezett kampánycsendsértési bejelentés az OVB-hez. A bizottság egyhangúan törvénysértőnek nyilvánította a telefonálásokat, és rendőrségi feljelentést tett. A Jobbik szerint ez hecckampány volt, az MSZP és a Fidesz egymásra mutogat.

A bizottság arról is döntött, hogy rendőrségi feljelentést tesz az automatizált telefonhívások miatt, választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. A testület szerint az automatizált telefonhívások felvetik a választásban részt vevők megtévesztéssel befolyásolásának gyanúját. Több mint 150 telefonos kampánycsendsértésről érkezett panasz a Fővárosi Választási Bizottsághoz – mondta Fogarasi József, a testület elnöke az MTI-nek.

A nap során a választók olyan telefonhívásokat kaptak, amelyekben felszólították őket, vegyenek részt az EP-választáson, illetve meg is jelölték, hogy kire voksoljanak. A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi végzése szerint az Országos Választási Bizottságnak (OVB) akkor is meg kell állapítania a jogszabálysértést, ha nem tudni, kik követték el a kampánycsendsértéseket.

Vidéken is sokan összeakadtak az automatával

Bejelentések szinte az összes megyéből megyéből. Somogyban 22 bejelentés érkezett, Tolna megyében Bonyhádról és Faddról, hogy vasárnap reggel két párt nevében telefonon buzdították a választókat szavazásra. Vas megyében 8 esetben hozott kampánycsendsértést megállapító határozatot a választási bizottság. Zala megyében késő délutánig összesen 24 beadvány érkezett, de a testület kettő kivételével elutasította a beadványokat.

Nyomoz az NHH

Az OVB úgy határozott, levélben keresi meg a Nemzeti Hírközlési Ható- ságot és tájékoztatást kér az automatizált telefonhí- vásokkal kapcsolatos szabályozásról. A Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságánál közölték: a hatályos jogszabályok értel- mében azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket. Az ilyen hívásoknak álta- lában nem feltétele külön szerződéskötés a telefon- szolgáltatóval, bárki, akinek egyébként van előfizetése, indíthat automatikus hívást.

Több tucat kampánycsend- sértésről érkezett hír Csongrád megyéből, ebből 18-at vizsgáltak meg. Szintén 18 bejelentés történt Heves megyében, ám a testület ötöt formai okok miatt elutasított. Benkár József, a Heves megyei területi választási iroda vezetője elmondta, hogy országos jelenségről van szó, országosan több ezer esetről számolnak be a választópolgárok. A bejelentők négy különböző pártot – Fidesz, Jobbik, MSZP, SZDSZ – illetően kaptak szavazásra buzdító telefonhívásokat, illetve sms-t. A hívások során valamennyi esetben gépi hang jelentkezett.

A Győr-Moson-Sopron megyében élők is közölték: automata telefonhívások buzdították őket arra, hogy egy bizonyos szervezetre szavazzanak. Emellett többen is jelezték a Vas megyei területi választási irodának, hogy egy jelölőszervezet automatikus telefonhívásokkal buzdítja a választópolgárokat: vegyenek részt az EP-szavazáson. Írásban nyolc, telefonon ötvennél is több, ileltve 28 írásos bejelentést kapott a Fejér megyei területi választási bizottság: egy géphang két párt nevében szavazásra buzdította a telefonon felhívott állampolgárokat.

Bár még nem ért véget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási bizottság ülése, 22 telefonos kampánycsendsértés ügyében már döntött a testület: bizonyíték hiányában valamennyi kifogást elutasították, mert hiányzott a bizonyíték. Időközben azonban újabb kampánycsendsértésről szóló kifogások, panaszok is érkeztek, ezeket is megtárgyalja a választási bizottság.

Még tárgyalnak

Az OVB vasárnap esti ülésén mintegy húsz, ezt panaszoló beadványt bírált el és állapította meg valamennyi esetében a kampánycsend megsértését. A választópolgárok nem tudták pontosan visszaidézni a hallott szöveget, de egybehangzóan arról számoltak be, hogy a választás napján egy automatizált telefonhívást kaptak. Az üzenet “kedves jobboldali barátunk”-nak nevezte a hívott személyt, majd a beszámolók szerint azzal folytatódott, hogy csak a Fidesz és a Jobbik tudja elsöpörni a baloldalt. A továbbiakban arról biztosította a felhívottat, hogy a választásokat követően a jelenlegi kormány felelősségre vonása lesz a fő cél, ezért a választópolgár szavazzon a Fidesz és a Jobbik jelöltjeire. Egyesek azt írták beadványukban, hogy az üzenetben arra szólították fel őket, szavazzanak Orbán Viktorra és Morvai Krisztinára.

A testület tárgyalta Nyitrai Zsolt (Fidesz) kifogását is, ebben azt írta, hogy választópolgárok sokasága jelezte, hogy automatizált telefonhívást kaptak a következő szöveggel: “Az előzetes felmérések szerint az ön körzetében a szélsőséges pártok szavazói nagyon aktívak. Ha így marad az Ön szavazókörzetében a szélsőséges pártok megerősödése várható a higgadt, békés politizálás hívei eddig még nem mentek elegendő számban szavazni, ezért kérjük, menjen el és szavazzon az MSZP listájára”.

A Fidesz képviselője szó szerint idézett egy, a jobboldali pártok támogatására felhívó telefonüzenetet is: “Tisztelt Jobboldali barátom! Szíveskedjen elmenni szavazni feltétlenül! Itt az ideje, hogy a szocialistákat a földbe döngöljük! Szavazzon Orbán Viktorra és Morvai Krisztinára!”

Az OVB tárgyalta az SZDSZ kampánycsendsértést panaszoló beadványát is, a liberális párt szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Veszprém megyéből állampolgári bejelentést kaptak. Eszerint a Jobbik gépi szövegében “a jelenlegi politikai elit elsöprésére” bíztatja a hívottakat.

Szombathelyen szórólapoztak

Kétféle, az MSZP logójával ellátott szórólapot talált jogsértőnek a Vas Megyei Területi Választási Bizottság vasárnap – tájékoztatta Kádár György, a területi választási bizottság elnöke az MTI-t. A még június 5-én Szombathelyen és környékén terjesztett egyik szórólap miatt egy magánszemély, a másik miatt pedig Kovács Ferenc, a Fidesz választókerületi elnöke nyújtott be írásbeli kifogást, mellékelve a szórólapokat. Mindkét esetben azt kifogásolták, hogy a szórólapokon valótlan tartalmú állítások szerepelnek, amelyek úgy tüntetik fel az uniós forrásokból és állami pénzekből megvalósult fejlesztéseket, mintha azokhoz csupán az MSZP politikusai lennének köthetők – közölte az elnök.

Az egyik kifogásolt szórólapon a szombathelyi székesegyház és a jáki templom is látható, ez ellen korábban Veres András szombathelyi megyéspüspök közleményben tiltakozott, ugyanis szavai szerint bár szükség lenne rá, az említett templomokon semmiféle felújítás nem történt. A püspök szerint a szórólapok alkalmasak voltak arra, hogy megtévesszék az embereket, befolyásolják a választói akaratot.

A megemlékezés nem sértett törvényt

Tóth László, a Zala megyei bizottság elnöke közölte az MTI-vel: érkezett egy bejelentés annak kapcsán is, hogy a Magyar Gárda szombaton a nagykanizsai Nagy-Magyarország emlékműnél tartott trianoni megemlékezést, amely a bejelentő szerint szintén alkalmas volt a kampánycsendsértésre, „mert tudva lévő, hogy a Magyar Gárda kikhez vonzódik”. A választási bizottság azonban ezt a bejelentést elutasította, mert itt nem volt pontosan megjelölve, hogy konkrétan milyen jogszabálysértés történt, önmagában egy történelmi megemlékezés ugyanis még nem bizonyítja a kampánycsend megsértését.

A pártok is feljelentést tesznek

„Az elmúlt húsz évben ennyi kampánycsendsértés még nem történt, mint a mostani európai parlamenti (EP) választás alkalmával. Ez azt jelenti, hogy azok, akik az európai parlamentben készülnek törvényeket alkotni, a hazai törvényeket nem tartják be” – mondta Herényi Károly MDF-es politikus az MTI-nek.

A Fidesz és a KDNP szerint a szocialisták törvénysértő módon akarták manipulálni az embereket. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője azt mondta: „törvénysértő módon akarta a szocialista párt manipulálni az embereket”. A Fidesz ezért megtette a szükséges lépéseket, az OVB-hez és a rendőrséghez fordult, valamint felszólította a Magyar Telekomot arra, hogy azonnal fejezze be a törvénysértő telefonhívások forgalmazását.

Az MSZP országos vezetősége ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett kampánycsendsértés miatt – jelentette be Nyakó István, a párt szóvivője. Ismertetése szerint reggel nyolc óra után az MSZP szimpatizánsai tömegesen észlelték, hogy telefonon előre felvett, a jobboldali pártok támogatására buzdító megkeresés érkezik hozzájuk. Nyakó visszautasította Fidesz vádjait azzal kapcsolatban, hogy az MSZP kampánycsendsértést követett el. A szocialista párt nem kért, és nem rendelt meg semmiféle mozgósítást sem telefonon, sem másképp – mondta. A szóvivő közölte: az üzenetben arra buzdították az embereket, hogy a Fideszre és a Jobbikra szavazzanak, ezen túl a baloldal egészének elszámoltatását fogalmazták meg.

Jól megszervezett baloldali „hecckampánynak” tartotta a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöksége, hogy a nevükben telefonos szavazásra buzdítottak vasárnap délelőtt, a kampánycsend idején. Szabó Gábor, a párt kampányfőnöke közölte: rendőrségi feljelentést tettek az ügyben és panasszal éltek az OVB-nél is. Véleménye szerint a baloldal először – elterelő hadműveletként – gyanúba keverte a Jobbikot és a Fideszt, majd vasárnap délután elindította a saját telefonos kampányát.

Címkék: Belföld