Kétszer is lemondásra kérték Hunvaldot

Az MSZP ügyvédein keresztül kétszer is megkérte Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármestert, hogy mondjon le fővárosi közgyűlési mandátumáról – mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke csütörtökön.

Burány Sándor közölte, kétszer is találkozott Hunvald György ügyvédeivel, hogy rajtuk keresztül tolmácsolja az MSZP budapesti szervezetének kérését: a polgármester mondjon le a fővárosi képviselői posztjáról. Hozzátette: a második találkozón a lemondó levelek szövegét is átadta az ügyvédeknek. A szocialista politikus közölte: az ügyvédek azt ígérték neki, hogy a kérést tolmácsolják, a második találkozón azt mondták, hogy ezt meg is tették, és átvették a lemondó levelek tervezetét, amivel kapcsolatban szintén azt ígérték, hogy átadják ügyfelüknek.

Burány Sándor elmondta, hogy az ügyvédek kérésére, ügyfelük érdekében, eddig semmilyen nyilatkozatot nem tett, és a jövőben sem fog tenni. A Népszabadság online kiadása arról írt, hogy Hunvald György ügyvédje a lapnak azt mondta, a mandátumról való lemondást illetően semmiféle kérés, ajánlat, kezdeményezés nem érkezett hozzá.

A politikust Krasznai András és Kollár Károly védi. Kérdésre válaszolva Burány Sándor azt mondta, a mandátum sorsa kizárólag Hunvald György kezében van, az MSZP-nek nincs jogi eszköze arra, hogy a lemondását elérje. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az MSZP budapesti szervezete az eddigi lépéseken túl egy levél jogszabály szerinti bejuttatását is tervezi Hunvald Györgyhöz. A távirati iroda információi szerint a levelében az szerepel, hogy a szocialisták bíznak Hunvald György ártatlanságában, és hogy az eljárás tisztázza őt a gyanú alól. Az MSZP ugyanakkor azt kéri, hogy a fővárosi költségvetés elfogadásának érdekében a VII. kerületi polgármester, mondjon le fővárosi közgyűlési mandátumáról. A levelet a fővárosi MSZP-frakció tagjai és a párt kerületi elnökei írták alá. A szocialisták jelenleg is keresik annak lehetőségét, hogy a levelet hogyan juttathatnák el a politikushoz, nem feltétlenül az ügyvédein keresztül.

Hunvald György előzetes letartóztatását március 11-én hosszabbították meg három hónappal, a politikus február 12. óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával. Az ügyészség hivatali visszaéléssel is meggyanúsította, mert az ügyészek szerint ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat.
A fővárosi közgyűlés eddig nem tudta elfogadni az önkormányzat idei, 531 milliárd forintos költségvetését, mivel Hunvald György távolléte miatt megszűnt az MSZP-SZDSZ-koalíció egyfős többsége.