Leomlott egy tűzfal a Ferencvárosban

Leomlott egy IX. kerületi ház tűzfala az erős szélben - közölte a tűzoltóság az MTI-vel.

A Telepi utcai négyemeletes lakóépület tűzfala részben a szomszédos, háromemeletes ház tetejére, részben az utcára omlott, ahol öt személyautót megrongált – mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

Az utcát a műszaki mentés idejére lezárták, a még lógó téglákat, gerendákat emelőkosár segítségével a tűzoltók eltávolították az épületről, a belső udvart pedig lezárták – tette hozzá.

Arról a tűzoltóságnak nincsenek információi, hogy az omlás miatt lakókat kellett volna kiköltöztetni. Molnár Péter elmondása szerint az erős szél miatt az éjszaka összesen nyolc fakidőléshez riasztották a tűzoltókat.