Aranykéz utcai robbantás: a szlovákok is kihallgatják Rohácot

A szlovák rendőrség másfél hónapon belül várhatóan kihallgatja Jozef Rohácot, a tavaly ősszel Csehországban letartóztatott, majd a közelmúltban Magyarországnak átadott szlovák bűnözőt.

Rohácot többrendbeli gyilkossággal vádolják. A férfi kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantással is. “A (szlovák) Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal szakértői a múlt héten Magyarországon jártak, hogy részletesen megállapodjanak a magyarokkal a közös eljárásban” – közölte Jozef Packa szlovák rendőrfőkapitány a pozsonyi TASR hírügynökséggel hétfőn. Tájékoztatása szerint a szlovák és a magyar rendőrség már megegyezett abban, hogy Rohác ügyében közös vizsgáló bizottságot hoznak létre. További részleteket Rohác kihallgatásával kapcsolatban Packa nem közölt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság február 14-én biztonsági okokra hivatkozva elrendelte Rohác előzetes letartóztatását a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva. Az előzetes letartóztatást 30 napra rendelték el.

A budapesti Aranykéz utcai robbantással, továbbá a Fidesz székházánál, a Szájer József, illetve Torgyán József lakásánál a kilencvenes évek végén elkövetett robbantásokkal gyanúsítható, közel egy évtizede bujkáló Rohác tavaly október 27-én egy közúti ellenőrzés során bukott le Prágában.

A pozsonyi sajtó szerint Jozef Rohác összesen mintegy tíz gyilkossággal gyanúsítható. Szlovákiában állítólag köze volt a szlovák államfő kilencvenes évek második felében elrabolt fia, ifjabb Michal Kovác ügye egyik tanújának a meggyilkolásához is. Mindezek ellenére Szlovákia Rohác kiadását nem kérte a csehektől.