Visszaszereznék a maffiapénzeket

Vagyon-visszaszerzési egység felállítását tervezi a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) annak érdekében, hogy minél nagyobb arányban foglalhassa le a felderített bűnszervezetek bűncselekményekből származó vagyonát.

Petőfi Attila dandártábornok, az NNI igazgatója a szervezet a héten megtartott évértékelője apropóján beszélt arról, hogy egy új, önálló alosztályként működő szervezet feladata lesz a más országok rendőrségein működő hasonló egységekkel való együttműködés is, amelynek segítségével jelentősen megnőhet annak az esélye, hogy a hatóságok visszaszerezhetik a magyarországi bűncselekményekből származó, külföldre menekített milliárdokat.

Tavaly országosan 408 ezer különféle bűncselekményt követtek el, ezekben 167 milliárd forintot zsákmányoltak az elkövetők. Ebből a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályához tartozó 476 ügyben 38,5 milliárd forintot szereztek a tettesek. Petőfi Attila szerint a főosztály hatékonyan térítette meg az okozott kárt, mert míg a 167 milliárdos értékből a nyomozóhatóságok egésze 19,5 milliárd forintot, az NNI gazdaságvédelmi nyomozói ebből egymaguk 3,8 milliárdot szereztek vissza a károsultak javára.

Elitalakulat

A 2003-ban létrehozott NNI kizárólag az úgynevezett kiemelt ügyek nyomozásával foglalkozik. Bűnszervezetek, valamint megye- és országhatárokon átnyúló szervezett, fegyveres, vagyon és kábítószer elleni bűncselekmények elkövetőinek a felderítése a feladatuk. Petőfi Attila szerint az NNI mintegy 800 fős állományában dolgozók többsége legalább egy idegen nyelvet beszél, és az átlagéletkoruk magasabb, mint a rendőrségi átlag.

Petőfi Attila hangsúlyozta, hogy világszerte azok a rendőrségek a legsikeresebbek a szervezett bűnözéssel szemben, amelyeknek sikerül “megroppantani” a bűnszervezetek gazdasági hátterét, alapjait.

Az igazgató szerint a magyar rendőrségnek ugyan még van fejlődnivalója ezen a téren, de a múlt évi eredmények biztatóak, mivel csak az NNI nyomozóinak a magyar bűnszervezetektől összesen 4,8 milliárd forintot sikerült biztosítaniuk. Mintegy 11 milliárd forint értékben sikerült adóhiányt megállapítani, vagy adóbírság kiszabását kezdeményezni – mondta. Emellett több esetben az NNI információi alapján csapott le az APEH vagy éppen valamelyik megyei rendőr-főkapitányság bűnbandákra, fehérgalléros bűnözői csoportokra.

Az igazgató szólt arról is, hogy az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya 432 millió forintot tudott biztosítani az embercsempészektől, pénzhamisítóktól, kábítószerkereskedőktől. Utóbbiakkal kapcsolatban elmondta: az NNI 2008-ban 1 milliárd 255 millió forint értékű kábítószert foglalt le.

Heroin tranzit-, kokain célország

A Magyarországot érintő nemzetközi kábítószer-kereskedelemnek három fő területét különíti el az iroda: az afganisztáni termelőterületekről Törökországon át a nyugat-európai piacokat ellátó úgynevezett balkáni utat, a jellemzően Nyugat- és Észak-Európából származó szintetikus kábítószer-kereskedelmet és a főleg Dél-Amerikából Spanyolországon keresztül Magyarországra jutó kokainfutárokat.
Petőfi Attila szerint míg a heroin esetében Magyarország továbbra is elsősorban tranzitország, addig a kokainkereskedők számára ma már célország vagyunk. Tavaly csak az NNI 44 kilogramm kokaint foglalt le, melynek piaci értéke meghaladja az 560 millió forintot.

A magyarországi szervezett bűnözésről szólva az NNI igazgatója elmondta: az elmúlt években, a prostituáltak futtatásától a védelmi pénzek szedéséig terjedően többféle bűncselekménytípussal foglalkozó klasszikus bűnszervezetek mellett, megjelentek olyan bűnszervezetek is, amelyek csak egy-egy szakterületre, például bankkártya-hamisításra vagy kábítószerterjesztésre, embercsempészetre specializálódtak. Petőfi Attila hangsúlyozta: az elmúlt öt évben 12 ügyben hoztak a bíróságok ítéletet bűnszervezet alapítása, irányítása, illetve bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt.