Súlyos hibát ejtettek Tatárszentgyörgyön

A Pest Megyei R-endőr-főkapitányság szerint a helyszíni szemle során meg kellett volna találni a töltényeket, ha megfelelően végzik azt. A tűzoltók nem értenek egyet azzal, hogy lényegében őket is elmarasztalták.

Szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket, ezért fegyelmi eljárás indul “a forró nyomos” parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen – mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón.

Ármos Sándor szerint ugyanakkor abban nem vétettek a rendőrök, hogy eleinte közigazgatási eljárást, és nem büntetőeljárást indítottak. Mint mondta, a tűzvizsgáló és a helyszínre érkező orvos kizárták, hogy idegenkezűség történt volna.

Rosszul szemléztek

A helyszíni szemle során azonban azért vétettek a rendőrök, mert azt ugyanúgy kellett volna elvégezni, mintha bűncselekmény helyszínén szemléztek volna. Hozzátette: a vizsgálat eredménye alapján “a forró nyomos” parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen fegyelmi eljárást indított.

Ármós Sándor szerint munkatársai akkor követtek el hibát, amikor a helyszíni szemlét nem terjesztették ki a ház környékére, ezért nem találták meg a töltényhüvelyeket, illetve azzal a ténnyel sem foglalkoztak, hogy a hozzátartozók a háztól 6-8 méterre találták meg a sérülteket.

Ármós Sándor felidézte: a dabasi tűzoltóság diszpécsere hétfőn 0 óra 51 perckor jelezte a rendőrségnek, hogy Tatárszentgyörgyön lángokban áll egy családi ház, amelyben vélhetően több ember tartózkodik. Az ügyelet az örkényi őrs két járőrét küldte a helyszínre, ahova 1 óra 5 perckor érkeztek meg, egy időben a dabasi tűzoltókkal, a mentőszolgálat munkatársaival és a helyi körzeti megbízottal.

Mindenki végezte a dolgát

A sérülteket a rendőrök kiérkezése előtt már bevitték a szomszédos ingatlanokba, a rendőrök és a tűzoltók az égő házban és annak közvetlen környezetében nem találtak senkit. A tűzoltók megkezdték a ház oltását, a mentőszolgálat munkatársai pedig – eredménytelenül – a sérültek újraélesztését.

Az időközben a helyszínre érkező ügyeletes háziorvos megállapította a halál tényét, de sem ő, sem a mentőorvos nem tudta megmondani a halál okát, “de már ekkor – tehát néhány perccel a kiérkezésük után – az idegenkezűséget határozottan kizárták”.

A helyszínen tapasztaltakat a rendőrök jelentették a dabasi ügyeletre, amely 1 óra 44 perckor értesítette a “forró nyomos” parancsnokot, aki tatárszentgyörgyi lakos lévén 5 percen belül a helyszínre érkezett. Utasítására a forró nyomos csoportot is berendelte az ügyelet.

A helyszíni szemlebizottság 3 órakor érkezett a helyszínre, eközben a helyszínen levő rendőrök adatgyűjtésbe fogtak, de érdemleges információt nem kaptak a tűz keletkezésének okáról.

A szomszédok a rendőröknek nem beszéltek

“Határozottan cáfolnom kell azokat a nyilatkozatokat, amelyek arról szólnak, hogy a szomszédok, a családtagok átható petróleumszagot, lövések hangját, egyértelműen Molotov-koktélos támadásra utaló jeleket tapasztaltak, ilyet sem akkor, sem a reggel hatig tartó helyszíni szemle során a hatóságok tudomására nem hoztak” – fogalmazott.

A forró nyomos parancsnoknak az ügyeletes orvos szóban füstmérgezést jelölt meg a halál okaként. A parancsnok és az orvos megnézték a holttesteket, amelyeken külsérelmi nyomokat láttak. Az orvos azt mondta a parancsnok kérdésére, hogy a lakásban kialakult tűz miatti robbanás okozta a sérüléseket, illetve a mennyezet és a tetőszerkezet a lakótérbe szakadt.

Eközben megérkezett a tűzvizsgáló, aki a forró nyomos parancsnokkal együtt átvizsgálta az épületet. A tűzvizsgáló a tűz okaként elektromos zárlatot jelölt meg, mert az ingatlanban szabálytalanul voltak bekötve az elektromos vezetékek, továbbá a leégett épülettől szabálytalanul volt átkötve a vezeték a szomszédos ingatlanra. Így felmerült, hogy túlterheltség lépett fel a vezetékekben. Igazolta a tűzvizsgáló azt is, hogy robbanás történt: a televízió robbant fel.

A többi rendőr tanúkat, családtagokat hallgatott meg, akik nem számoltak be bűncselekmény gyanújára okot információról. Hozzátette: mindezek alapján – helyesen, a szabályoknak megfelelően – a közigazgatási eljárásnak megfelelően indították el a halottszemlét. Megkérdezték az orvostól, hogy származhattak-e esetleg a holttesteken levő sérülések lövéstől.

Arra azonban nem tért ki, hogy ha bűncselekményre utaló információ nem merült fel, ezt miért kérdezték meg az orvostól.

A tűzoltók szerint ők nem hibáztak

Meg vagyok döbbenve azon, hogy a Pest megyei rendőrfőkapitány által vezetett belső vizsgálat tulajdonképpen a tűzoltókat is elmarasztalta – mondta Velikóvszki Zoltán, a dabasi tűzoltóság parancsnoka.

A tatárszentgyörgyi égő házhoz kivonuló dabasi tűzoltók parancsnoka – aki egy személyben a tűzvizsgálatot is végezte – megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a megyei rendőri vezetés szerint ők arról tájékoztatták a helyszínelő rendőröket: kizárható az idegenkezűség. Ez a megállapítás már csak azért sem helytálló, mert a tűzvizsgálati jegyzőkönyvben szerepel, hogy az elektromos tűz mellett szándékos tűzokozás is feltételezhető. A tűzoltó parancsnok erre külön felhívta a helyszínelők figyelmét, amikor átadta a ház falánál talált benzines kannát.

Tisztáznák magukat

A parancsnok – elmondása szerint – igyekszik olyan csapatot a hátuk mögé szervezni, amely segít, hogy tisztázhassák magukat az igaztalan vádak alól. Ez esetlegesen szakszervezeti, illetve jogi segítséget is jelenthet.

A dabasi tűzoltóság vezetője arra a péntek délelőtti sajtótájékoztatóra reagált, amelyen Ármos Sándor, Pest megye rendőrfőkapitánya bejelentette: fegyelmi eljárás indul a tatárszentgyörgyi gyilkosság helyszínén rendőri munkát végző “forró nyomos” parancsnok és a szemlebizottság vezetője ellen, mert nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a ház környékére. A főkapitány közlése szerint ugyanakkor azért nem hibáztathatóak a rendőrök, hogy először közigazgatási eljárást indítottak, hiszen a tűzvizsgáló és a helyszínre érkező orvos kizárták az idegenkezűséget.

Az MTI megkérdezte az átfogó rendőri vizsgálat eredménye alapján fegyelmi vétség alá vont dabasi rendőrkapitányság vezetőjét is: mit szól a vizsgálati eredményhez, ám Farkas László alezredes semmit sem kívánt hozzáfűzni a történtekhez.