Mulasztott a rendőrség Siófokon?

Szakmai mulasztásokat állapított meg az országos rendőrfőkapitány által, a tavaly nyári, úgynevezett "siófoki séta" kapcsán elrendelt belső vizsgálat, emiatt fegyelmi intézkedéseket tesznek - jelentette be Házi István vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója.

Házi István közlése szerint abban az időszakban, amikor a cselekmény történt, rendőri erőket vontak össze, de a száznál is nagyobb létszámú csoport elhagyta a helyszínt, mire a rendőrök kiérkeztek.

Hozzátette: a rendőrség azzal követett el szakmai mulasztást, hogy a rendezvény célját a későbbiekben sem pontosították, nem állapították meg, hogy az a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó vonulás volt-e, és nem állapították meg pontosan a résztvevők kilétét, közülük csak néhányat azonosítottak.

Fegyelmi intézkedések lesznek

Mint mondta, mindezek alapján az országos rendőrfőkapitány a saját hatáskörében, illetve az illetékes megyei főkapitány “a szükséges fegyelmi intézkedéseket meg fogja tenni”.

Közölte: ezzel párhuzamosan a csoport tagjainak lakóhelyén, illetve Fejér megyében, felderítő tevékenységet folytattak és több büntetőeljárást kezdeményeztek, amelyek közül több már a vádemelésig is eljutott és bírósági ítélethozatalra vár. Azt pontosan nem határozta meg, hogy milyen bűncselekményekről van szó. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a csoport a szakszerű felderítő munka eredményeképpen “jelentős részben” a rendőrség látókörébe került.

Garázdaság és zsarolás

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője a sajtótájékoztatót követően elmondta: az eljárásokat garázdaság, illetve zsarolás miatt indították meg.

Az enyingi romáknak tulajdonított tavalyi nyári siófoki felvonulással kapcsolatban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az Országgyűlés rendészeti bizottságának február 11-i ülésén, illetve a másnap újságíróknak elmondta: arra kérte Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy nézzen utána, mi történt, tudott-e róla a rendőrség, történt-e olyasmi, amiről tudnia kellett a rendőrségnek. Ha valaki hibázott a rendőrségnél, meg fogja kapni, ami ezért jár – mondta.

A polgármester szerint erődemonstráció volt

Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere az említett bizottsági ülés napján azt mondta, tudomása szerint a romák nyári siófoki felvonulása erődemonstráció volt, egyfajta dacos reakció arra, hogy nem tudták kiterjeszteni a befolyásukat a siófoki vendéglátósokra. A felvonulók egyike sem helyi roma volt, hanem mindenki Enyingről, illetve a szomszédos megyéből érkezett, a felvonulók csapatát pedig egy Fejér megyéből érkezett vajda vezette.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bíró Gábor
az ezt megelőző napon azt közölte: a rendőrségnek nincsenek hiteles, tényszerű információi arról, hogy a veszprémi kézilabdázókat vasárnap hajnalban ért brutális támadás gyanúsítottjai és az elmúlt év nyarán Siófokon felvonuló 150-200 fős társaság azonos kör lenne.

A felvonulástról készült felvételek alapján a főként fiatal
felnőtt, illetve középkorú férfiak sem bűncselekményt, sem
szabálysértést nem követtek el – közölte a szóvivő. Hozzátette: a csoport tagjainál a felvételek alapján támadásra alkalmas,
közbiztonságra veszélyes eszköz nem volt látható.