Halál az M7-esen

Egy férfi meghalt, a felesége pedig súlyosan megsérült az M7-es autópályán kedd hajnalban, amikor autójukkal egy terelőkapunak ütköztek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szarvasi házaspár személygépkocsijával Budapest irányába tartott. Az autó a 178-as kilométernél – eddig tisztázatlan körülmények között – a szegerdői pihenőhely bejáratát és a pályatestet elválasztó terelőkúpnak ütközött, majd a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott – olvasható a rendőrség honlapján.

A baleset következtében a járművet vezető 33 éves férfi a helyszínen meghalt, míg felesége súlyos sérülésekkel került kórházba. Az elsődleges helyszíni nyomok alapján egyikük sem használta a biztonsági övet, a gépkocsiba épített légzsákok pedig nem nyíltak ki.