Felborult egy autó a 7-es úton

Ketten súlyosan megsérültek, amikor megcsúszott és felborult egy személyautó hétfőn a 7-es főút 29-es kilométerénél, Tárnok közelében, az erdőháti lehajtónál; az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

Kis-Guczi Péter tájékoztatása szerint a kocsiban egy nő és három gyermek, köztük egy csecsemő utazott. Az anya és az egyik gyerek súlyosan megsérült. A nőt mentőhelikopter, a három gyermeket pedig mentőautó szállította a budapesti János kórházba.

Az MTI helyszínről származó információi szerint a két megye határán levő útszakaszon tükörjég van, mivel ez a rész “kimaradt” a sószóró autók útvonalából.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a baleset eddig ismert részleteiről elmondta: a kocsi feltehetően előzés közben csúszott meg, felborult, árokba futott, majd onnan visszapattanva az úton fejtetőre borulva állt meg.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint az anya gerincsérülést szenvedett, az egyik kisgyermeknek eltört a keze, a másik két gyerek esetleges sérüléséről még nem érkezett információ. A szóvivő megerősítette: mindhárom gyereket kórházba vitték.
Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályán halad a forgalom.