Szóbeli: végképp eltörölték

Közel 70 ezer diák kezdi meg a középiskolai felvételijét péntek délután. Az új rendszer a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok esetén eltörölte a szóbeli lehetőségét, a diákok a korábbi tanulmányi eredményük és a központi írásbeli alapján nyerhetnek felvételt.

Bár sok középiskola korábban is csak az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolta a hozzá jelentkező diákokat, a változás minden intézményt érintett. Nagyon fontos elem ugyanis, hogy előre ki kellett dolgozniuk, és nyilvánosságra kellett hozniuk az adott iskola felvételi szabályzatát. Ebben pontosan meg kellett határozni, hogy milyen szempontok alapján értékelik a diákokat.

Előre meghatározott rend

A kőbányai Zrinyi Miklós Gimnázium már évek óta kizárólag az általános iskolai érdemjegyek alapján vette fel a diákokat, idén sem változtatott ezen a rendszeren. Edényi László igazgató szerint mindössze pontosították, szabályzatba foglalták és a honlapjukon nyilvánosságra hozták a felvételi rendszerüket. A kilenc évfolyamos középfokú iskolák több mint fele jár el egyébként így. Ezekben az intézményekben tehát nincs felvételi vizsga. A többi, 470 iskola azonban felvételit is tart pénteken, amelyre országosan több mint 60 ezer diák jelentkezett. Azok az iskolák, amelyek a központi írásbeli eredményét beszámítják felvételi eljárásukba, szóbeli felvételit is tarthatnak február 23. és március 13-a között.

Edényi László egyetért az új rendszerrel. Mint a FigyelőNetnek elmondta, az mindenképp jó a diákoknak, hogy nem kell sok, különböző típusú vizsgán részt venniük. Korábban ugyanis akár 6-8 helyre is jelentkezhetett egy tanuló, és mindenütt különböző követelményeknek kellett megfelelnie. Idén csak egyszer, az egységes központi írásbeli felvételin adnak számot a tudásukról. A diákoknak egyébként nem egy hagyományos tantárgyi tesztet kell kitölteniük, hanem matematikai és anyanyelvi készségeikről és képességeikről kell számot adniuk.

Nehéz a szöveges értékelést “lefordítani”

A nyolcosztályos Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba két-két és félszeres túljelentkezést várnak. A pontos adatot egyelőre nem tudni, hiszen az csak a pénteki írásbelik után, a konkrét kérelmekből derül majd ki. Mindenesetre itt sok 10 éves felvételiző vág neki az írásbeli teszteknek. Bajkó Judit igazgató szerint különösen nagy súlya van idén a felvételinek, hiszen a szóbeli vizsgáztatás lehetősége megszűnt, az iskolák ezentúl nem határozhatják meg maguk a felvételi követelményeiket. Azt viszont Bajkó Judit is kiemelte, hogy a felvételi pontszámítás rendjét előre meg kellett határoznia minden intézménynek. A Szilágyiban például az írásbeli vizsga 70, az általános iskolai eredmények 30 százalékban számítanak be a felvételinél.

Mivel ebbe a gimnáziumba a negyedik osztály után iratkoznak be a gyerekek, különösen nehéz az általános iskolai eredmények „átfordítása” felvételi pontokká. Az alsó tagozatban ugyanis szöveges értékelést kapnak a tanulók, és – ugyan a legtöbb helyen szövegbank alapján írják ezt meg a tanítók – ez alaposan megnehezíti a jelentkezők összemérését. A korábbi rendszerben elvileg erre (is) szolgált a szóbeli vizsga.

Az is nehézséget okoz, hogy – a hosszú évek tapasztalata alapján – a Szilágyiba felvételizők 20 százaléka kiugróan jól, másik 20 százaléka nagyon gyengén teljesít, a maradék 60 százalék teljesítménye között viszont nincs lényeges eltérés – mondja Bajkó Judit. A tízéves gyerekek esetén azt is figyelembe kell venni, hogy sokan a vizsgadrukk, az idegen helyzet miatt a képességeiknél rosszabb képet mutatnak magukról.

19 helyen megmaradt a szóbeli

Edényi a rendszer gyenge pontjának a tehetséggondozó középiskolákra vonatkozó szabályozást tartja. E címre pályázat útján választottak ki összesen 18 intézményt az országban, amelyeknek megmaradt a lehetőségük a szóbeli vizsga megtartására. Miért pont és miért csak 19 intézményt választottak ki, és miért pont ezeket – tette fel a kérdést az igazgató. Úgy véli, szerencsés lesz jövőre az idei tapasztalatok után „finomhangolni” a rendszert.

Bajkó Judit ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy itt ne a „versenyistálló” típusú intézményekre gondoljunk, a 19 kiemelt intézmény ugyanis azt vállalta fel, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak nyújtsanak esélyt a bennük lévő képességeket kibontakoztatására. Ezen intézményeknél fontos, hogy megmaradt a szóbeli vizsga lehetősége, hiszen sokszor – a körülményeik miatt – nagyon rossz, képességeiket egyáltalán nem tükröző eredményeket értek el ezek a gyerekek az alsóbb iskolákban. A szóbelin kiderülhet, hogy mennyire mutatják a jegyek a valós tehetséget.

5585 új osztály

A 8 évfolyamos gimnáziumi osztályt indító iskolák közül 44, míg a 6 évfolyamos gimnáziumi osztályt indító intézmények közül 60 tart pénteken központi írásbeli felvételi vizsgát. Ezekre 3500, illetve 5000 tanuló jelentkezett. A felvételi rendszerében 1092 középfokú iskola 5585 osztályt, tagozatot hirdetett meg – olvasható az oktatási tárca tájékoztatójában.

Az írásbeli felvételi eredményeiről február 12-éig értesítik a tanulókat a szervező középfokú intézmények. A diákok ezek ismeretében nyújtják majd be jelentkezéseiket február 20-áig a különböző középfokú iskolákba.

Címkék: Belföld: oktatás