Az Európai Unió 2001-ben hirdette meg tízéves programját, amely a közúti halálos balesetek 50 százalékos visszaszorítását tűzte ki feladatul – mondta az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos, Kondorosi Ferenc.
Magyarország is csatlakozott e célkitűzéshez, és 2008 adatait vizsgálva 2001 óta javulás tapasztalható a közlekedésbiztonságban. A tendencia erősítésére lépett életbe az objektív felelősség irányelv, amely a zéró tolerancia jegyében szigorúbb fellépést ír elő a közlekedési szabályok megszegőivel szemben – tette hozzá.
A statisztika szerint 2001 hasonló időszakához viszonyítva ez év első öt hónapjában 79-cel csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, 306 ilyen tragédia fordult elő. Ez 20,5 százalékos javulást jelent – utalt rá a kormánybiztos.
A program folytatásaként fokozatosan új jogszabályok lépnek életbe. Ezek a többi között a gyalogos elsőbbségének fokozott védelmét, a quadok, segédmotorok regisztrálásának rendjét szolgálják. Új technikai eszközöket is alkalmaz a rendőrség. A jelenleg meglévő 120 sebességmérő mellé olyan, a civil autókba is beépített digitális kamerákkal kell a szabálytalankodóknak számolniuk, amelyek pontos fényképet készítenek a renitenskedőkről. E berendezéseket nemcsak a gyorshajtóknál, hanem a tilosban parkoló autóknál is felhasználják – hívta fel rá a figyelmet Kondorosi Ferenc.