Horváth Ágnes április 30-i hatállyal történt felmentésével egyidejűleg távozik a tárcától Kincses Gyula államtitkár is. Ő várhatóan korábbi állását foglalja el, és ismét az Egészségügyi Minisztérium háttérintézményének, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetnek (ESKI) a főigazgatója lesz.
Már néhány nappal ezelőtt távozott a minisztériumból Rapi Katalin szakállamtitkár. Őt már ki is nevezték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettesi posztjára.
Horváth Ágnes további pályafutásáról egyelőre keveset tudni. A távozó miniszter nemrég azt mondta: először pár hetet pihenni szeretne, aztán állást keres, mint bárki más.
A Magyar Nemzet értesülése szerint Matejka Zsuzsa, a miniszter kabinetfőnöke akár maradna is a tárcánál. Szakmai körökben viszont azt beszélik, hogy esélyes lehet az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatói posztjára is.
Az OGYI vezetője, Paál Tamás nyugdíjba vonul, noha tavaly hosszabbították meg több évvel a szerződését. Ráadásul úgy vonul nyugdíjba, hogy nem megy el az OGYI-tól, a június elsejével megalakuló operatív főigazgatói tanács elnöke lesz – olvasható a lapban.
Lapértesülések szerint Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelenlegi főigazgatója lehet az SZDSZ koalícióból való kilépése után az új egészségügyi miniszter.