Dávid Ibolya levelet írt Orbán Viktornak

Újra tárgyalni hívta a középosztály 13 pontjáról Orbán Viktort, a Fidesz vezetőjét Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A jobbközép ellenzéki párt vezetője hétfőn küldött nyílt levelet a legnagyobb ellenzéki párt első emberének.

“Amennyiben valóban tenni kíván a magyar középosztály lecsúszásának megállításáért, fogadja el ismételt meghívásomat. Arra kérem, üljünk egy asztalhoz és vitassuk meg, vessük össze a Magyar Demokrata Fórum 13 pontos programját és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elképzeléseit” – írta Dávid Ibolya a levelében. A pártelnök Orbán Viktor hétvégén az erdélyi Tusnádfürdőn mondott beszédére reagálva küldte el a nyílt levelet.


A Fidesz elnöke Dávid Ibolya szerint felismerte, hogy a magyar középosztály jövőbeni sorsa olyan össznemzeti kérdés, amellyel foglalkozni kell. Az MDF elnökét – mint írja – ugyanakkor meglepte a beszéd ezen része, hiszen éppen azon meghívását utasította el Orbán Viktor a közelmúltban, amelynek célja a középosztály 13 pontjának megtárgyalása lett volna.


Dávid Ibolya úgy véli, az MDF és a Fidesz álláspontja közös abban, hogy a középosztályt a lecsúszás fenyegeti, amennyiben a jelenlegi áldatlan tendencia megfordítása érdekében nem történnek azonnali lépések. A Magyar Demokrata Fórum elnöke levelében hangsúlyozza, Gyurcsány Ferenc és Kóka János cserbenhagyta a középosztályt; habár mindketten egyetértettek a 13 pontos programmal, valódi cselekvésre nem került sor.


Az elnökasszony arra is kéri Orbán Viktort, hogy csatlakozzon az MDF Nyilatkozat a felelős politizálásért című kiáltványához a populizmus ellen. A demokrata fórum vezetője azt követően ajánlott újabb egyeztetést Orbán Viktornak, hogy az MTI-nek múlt héten adott interjújában jelezte, lehetnek olyan mélyek az ellentétek az MDF és a Fidesz között, amelyek megakadályozhatnak egy esetleges koalíciót 2010-ben.


Deutsch-Für Tamás kabinetfőnök válaszában hangsúlyozta: megkapták az Orbán Viktornak küldött levelet. “Egyetértek Önnel abban, hogy az Országgyűlés pártjai súlyos kérdésekben közös álláspontot fogalmazzanak meg” – írta a kabinetfőnök.

Címkék: Belföld