Heten meghaltak a makói buszbalesetben

Összesen hét halottja és 16 sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtökön hajnalban történt Makó közelében a 43-as főúton: turistabusz ütközött kamionnal – közölte a rendőrség.

Egy román állampolgárokat szállító turistabusz Makó felől tartott Szeged felé, amikor a busz a Maros-híd felhajtó szakaszán összeütközött egy Makó felé tartó, eddig ismeretlen okból az út bal oldalára áttért személygépkocsikat szállító trélerrel – mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ütközés következtében a busz a vasúti sínekre zuhant. A balesetben a kamion sofőrje és hat turista a helyszínen meghalt. Egy ember súlyos, kettő életveszélyes, tizenhárom pedig könnyű sérülést szenvedett. A busz összesen 35 embert szállított – közölte M. Toronykőy Márta.



Tûzoltók vizsgálódnak a roncs körül (fotó: MTI



A helyszínen teljes útzárat rendeltek el, a forgalmat várhatóan 10 óráig Hódmezővásárhely felé terelik. A halálos tömegbaleset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja – ismertette a szóvivő.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága közölte, hogy a baleset miatt – amelyben a sínpálya is megsérült – átmenetileg nem járnak a vonatok a Makó–Újszeged szakaszon. A szerelvények Hódmezővásárhelyen át, Makó érintésével közlekednek. Amint járható lesz az útszakasz, a MÁV vonatpótló autóbuszokat indít.


Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója román rendőröket is látott a helyszínen, ahol a tűzoltóság jelenleg darus kocsival emeli le a buszt a sínekről. A rendőrség felvette a kapcsolatot a Temes megyei rendőrökkel, és értesítette a román főkonzulátust, valamint a megyei védelmi bizottságot is, akik szintén a helyszínen vannak.


A makói önkormányzat alpolgármestere, Marosvári Attila az MTI-nek elmondta: kora hajnaltól ásványvizet szállítanak a baleset helyszínére. Azokat a sérülteket, akiket nem kellett kórházba szállítani, ideiglenesen az egyik kollégiumban szállásolják el.

Címkék: Belföld: Mozaik