Kövér: Nagy Magyarország nem veszett el

Nem a revizionizmus szándékával, de azt kell mondani, hogy Nagy Magyarország nem veszett el - mondta Kövér László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen vasárnap.

Legfeljebb a politikai határokat átszabták, de Magyarország ott van, ahol magyarok élnek, sőt ott is van, ahol magyarok már nem élnek, Magyarország ott van, ahol lelkünkben húzódnak határai – fogalmazott a Fidesz Országos Választmányának elnöke a VII. Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű rendezvény megnyitóján.

A Fidesz, amikor kormányon volt, megkezdte a nemzet határokon átnyúló újra egyesítését – tette hozzá a politikus, felsorolva az államalapítás ezeréves évfordulójának méltó megünneplését, a státusztörvényt, az ország építését, gyarapítását, anyagi, lelki, kulturális és szellemi életben egyaránt. Kövér László kis trianoni tragédiának minősítette azt, hogy a kormányzás további lehetőségét 2002-ben “kiütötték kezükből…, az utánunk következő kormányok a … nemzetpolitikában is károkat okoztak, de az ügy nem bukott el.”



Wittner Mária és Kövér László a találkozón. (fotó: MTI)


A rendezvényen – amelyen felolvasták Orbán Vikor Fidesz-elnök üdvözlő sorait is – Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő egyebek mellett azt mondta: 2004. december 5-e fájdalmasabb volt, mint Trianon. “Ott idegenek szabdalták meg hazánk testét, idegenek feszítették keresztre ezt az országot, de 2004. december 5-én a saját testvéreiktől, saját vérüktől kapták azt a pofont, azt a megalázást” a határon túl élők, amit próbálunk azóta is gyógyítgatni.

A Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű tábor lakói a Rákóczi hagyományok ápolása mellett megismerkedhetnek a környékkel és a magyar Szent Korona történetével is. A hatnapos találkozót 2000-ben, a millennium jegyében szervezték meg első alkalommal határon inneni és túli magyar diákoknak és tanáraiknak.

Címkék: Belföld