Halálra égett egy fiatal az autójában

Kettőre növekedett a vasárnap hajnali szegvári baleset áldozatainak száma, miután a baleset egyik sérültje a kórházba szállítását követően életét vesztette. Hárman súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

A jármű Szegvár felől Mindszent felé haladt, amikor egy jobbra ívelő kanyarból kifelé áttért a menetirány szerinti bal oldalra és fának ütközött. Az autó vezetője bennégett a járműben, miután az felrobbant. Négy utasát viszont kimentették, akiket súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították el, közülük az egyik utóbb belehalt sérüléseibe. Az autóbalesetben elhunyt járművezető és a másik, időközben elhunyt fiatalember is 30 éven aluli volt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


A nap folyamán olyan információ jutott a rendőrség tudomására, miszerint nem öten, hanem hatan ülhettek a járműben. A hatodik személy elsődleges adatok szerint valószínűleg kirepült a gépjárműből az ütközés során, amelynek következtében súlyos fejsérülést szenvedett – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Tuczakov Szilvána szerint az is feltételezhető, hogy ő segített kimenteni a sérülteket, majd az átélt baleset és a sérülés hatására fellépő sokkos állapot miatt a fiatalember hazaindult. Miután állapota rosszabbra fordult és orvos megvizsgálta, kiderült, hogy ő is a járműben utazott.

Címkék: Belföld