Még sincs meg Fenyő gyilkosa

Nem egyezik meg a Fenyő-gyilkosság ügyében az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a tett helyszínén.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának az MTI-hez eljuttatott összefoglalója szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány az adásban elmondta, hogy az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, nem egyezik azzal a mintával, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a Fenyő-gyilkosság helyszínén, vagyis nem az a férfi volt az elkövető, akitől a minta származik.

Szabóné Csontos Stefánia, a NNI helyettes szóvivője az MTI-nek szerda este először azt mondta: nem kívánnak nyilatkozni a nyomozás lezárultáig, később a főkapitány szavait megerősítve elmondta, hogy a szerb hatóságokhoz eljuttatott jogsegély-kérelmükben további kérések is szerepelnek. Kifejtette: ezek teljesítését várják, amíg ez nem történik meg, addig nem kívánnak az ügy részleteiről további információkat nyilvánosságra hozni. Kérdésre válaszolva közölte: további DNS-mintákat is kértek, más, az elkövetéssel összefüggésbe hozható személyekkel kapcsolatban.

A szerb hatóságok június 21-én adták át a magyar rendőrségnek annak a szerb férfinak a DNS-mintáját, aki a Fenyő-gyilkosság nyomozása során korábban képbe került lehetséges elkövetőként. Alberti Bálintné alezredes, az NNI életvédelmi osztályvezetője akkor azt mondta: a DNS-mintát soron kívüli szakértői vizsgálatra küldik, amelynek reményeik szerint egy hónapon belül meglesz az eredménye.


A szerb hatóságok más bűncselekmény miatt elfogtak egy férfit, aki az iratai alapján azonos a magyar hatóságok által keresett személlyel. Az ő DNS-mintáját adták át a határtalálkozón a Nemzeti Nyomozó Iroda részére.

Címkék: Belföld