Kolláth: problémás az Ab döntése

Alacsony színvonalúnak és problémásnak nevezte az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését Kolláth György alkotmányjogász szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

A kedden kihirdetett döntés szerint a köztársasági elnök megtagadhatja az elé terjesztett kitüntetések adományozását. Az államfő a közelmúltban aggályait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök Horn Gyulát a legmagasabb kitüntetésre terjesztette fel.


“A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 15 éve ilyen határozatot biztos nem hozott volna” – vélte Kolláth György. Szerinte a mostani döntés “meglepetésre” olyan jogokat ad az államfőnek, mint amilyenek a miniszterelnököt illetik meg. Az alkotmányjogász szerint az Alkotmánybíróság nemcsak értelmezte az alaptörvényt, hanem “kiegészítette” azt, pedig a törvényhozó és alkotmányozó hatalmi ág Magyarországon az Országgyűlés.


Kolláth György “alacsony színvonalúnak” nevezte a határozatot, melyben “problémák is vannak”. Véleménye szerint az államfő az egész nemzetet képviseli, egy kitüntetésről bármilyen személyes véleménye lehet, de “nem az dönt, hogy az ő személyes meggyőződése, értékrendje mit diktál”.


Az alkotmányjogász szerint a kitüntetések körül kialakult vitát a legfőbb politikai szereplők közötti együttműködés kultúrájának hiánya okozza.

Címkék: Belföld