A KDNP bezáratná vasárnap a boltokat

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kampányt és társadalmi vitát indít annak érdekében, hogy a vasárnap végzett munkát a társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre szorítsák vissza - jelentette be a párt elnök-frakcióvezetője hétfőn Budapesten.

A KDNP a parlament őszi ülésszakán a kereskedelmi törvény és a Munka törvénykönyve módosítását is kezdeményezi; mindkét törvényhez olyan módosítást kívánnak benyújtani, ami biztosítja, hogy a vasárnap ismét munkaszüneti nap legyen – mondta Semjén Zsolt sajtótájékoztatón. Leszögezte: kezdeményezésüknek alapvetően szociális és nem vallási oka van.

Túl liberális a szabályozás

Az ellenzéki párt a következő időszakban az egyházakkal, a szakszervezetekkel, a környezetvédelmi szervezetekkel és a civil szervezetekkel összefogva kíván fellépni a túlzott vasárnapi munka ellen.

A KDNP szerint a vasárnapi munka alkotmányos jogokat is sért, ezért beadványban fogják kérni az Alkotmánybíróságtól ennek megállapítását – közölte Semjén Zsolt. Felszólítják a kormányt, hogy álljon ki a munkavállalók jogai mellett és a munkaügyi felügyelőségek útján fokozottan vizsgálja a vasárnapi munkával kapcsolatos jogszabályok betartását.

A mai magyarországi helyzetet értékelve a politikus azt mondta: a többi európai országhoz viszonyítva itt “rendkívül liberális” a vasárnapi munka szabályozása, és még ezt sem tartják be a munkáltatók. Hozzátette: az Európai Unió országai közül Magyarországon dolgoznak a legtöbben vasárnap. A rendszeres pihenőnapi munka megközelítőleg félmillió embert érint, míg alkalmanként csaknem egymillióan dolgoznak vasárnap.

Nem multiellenesen a multik ellen

Semjén Zsolt közölte: bár a vasárnapi munka esetében a multinacionális cégeket állítják a középpontba, ennek oka nem a multiellenesség, hanem az, hogy a mindennapi élet azt mutatja: e nagy cégek tőkeerejük folytán olyan könyörtelen versenyt diktálnak, ami nehéz helyzetbe hozza a kis- és közepes méretű kereskedőket.

A politikus azt mondta: a KDNP II. János Pál pápa “A vasárnap megszenteléséről” szóló apostoli levele megjelenésének 10. évfordulójáig, 2008. május 31-ig szeretne kézzelfogható eredményt elérni. Kérdésre válaszolva közölte: a társadalmi vita során minden érintettel – parlamenten kívül és belül – egyeztetni kívánnak, aminek eredményeképpen olyan törvénymódosítások kerülhetnének az Országgyűlés elé, amelyeket párthovatartozástól függetlenül minden képviselő támogatni tud.

Címkék: Belföld