Dávid Ibolya: olajügyben kollektív a felelősség

Az MDF elnöke egy vasárnapi lapinterjúban úgy vélekedett: az olajhamisítási ügyben a felelősség kollektív, hiszen ez az ügy öt kormányon húzódik keresztül, ezért a pártok nem mutogathatnak egymásra.

“Az olajügy öt kormányon húzódik keresztül – nem lehet egymásra mutogatni. A felelősség kollektív, lépnünk kell” fogalmazott Dávid Ibolya a Vasárnapi Híreknek adott interjúban. Az előzményekről szólva az MDF elnöke azt mondta: az első titkosítás az MDF kormány időszakában történt 1991-92-ben, aztán a Horn kormány négy évében sem történt előrelépés a titokoldásban. Emlékeztetett: “1998-99-ben aztán operatív nyomozást indított az akkori belügyminiszter, s 2001-ben titkosították (az olajügy iratait) 85 évre”.

A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szociál-liberális kormány az elmúlt öt évben bármikor feloldhatta volna a titkosságot, erre Lamperth Mónika még belügyminiszterként tett is ígéretet, ám nem történt semmi. Arra a kérdésre, miszerint az Orbán kormány igazságügy minisztereként miért nem tett lépéseket a titkosítás feloldásáért, Dávid Ibolya azt mondta: “nem én voltam a titokgazda, nem láthattam bele az ügyekbe”.

Az MDF elnöke – annak kapcsán, hogy Deutsch Für Tamás, Orbán Viktor Fidesz-elnök kabinetfőnöke a kormányfőről azt mondta: “ideggyenge” – a lapinterjúban a mai politikai életben eluralkodott hangnemet “minősíthetetlen, útszéli stílusúnak” minősítette. “Ez a fajta politizálás olyan messze van attól, ami előre vinné az országot, mint Makó Jeruzsálemtől. A tábor meg örül a másik meggyalázásának. Ez bántó. Mert nem ez a keresztény konzervatív tartalom és forma” – fogalmazott Dávid Ibolya.

Dávid Ibolya kijelentette: az MDF megy a maga útján. A párt számára ügyek, programok vannak. Mint mondta, ha a Fidesz javaslata jó, akkor amellé állnak, de ha a kormány javaslata a jó, akkor azt támogatják. “Az MDF vállalja, hogy reformokat akar. (…) Megkockáztatom, a mainál erőteljesebb, mélyebbre ható reformokra lenne szükség! Ez a mai – tartunk tőle – elhúzódó válsághoz vezet” – mondta Dávid Ibolya.

Címkék: Belföld