Gyurcsány: a koalíciós szerződés aláírásra van ítélve

A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő sajtótájékoztatón.

“A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve” – mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette azt is, rendelkezik a megállapodás aláírásához szükséges felhatalmazással, nem lát politikai irányváltási szándékot a választmányban, a testület és a párt elnöksége is támogatja a kormányzati politika folytatását, valamint az egészségbiztosítási rendszer átalakítását.

A kormányfő-pártelnök a sajtótájékoztatón elmondta, nem lát nyitott kérdést a megállapodásban, amelynek végleges változatát a koalíciós partnerrel vasárnap délelőtt tartandó egyeztetésen alkotják meg. Gyurcsány Ferenc szerint a szöveg mintegy tizenkét oldalas lesz, és maradéktalanul tartalmazni fogja az MSZP által vallott legfontosabb értékeket.

Egy biztosító mellett öt-nyolc egészségbiztosítási pénztár lesz a társadalombiztosítási rendszer átalakítása után – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki hangsúlyozta: az utóbbiak számáról nem a politika dönt majd. Elmondta, a választmány úgy szavazott a társadalombiztosítási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatról, hogy a támogató és a kritikus véleményeket is végiggondolták. Fontosnak nevezte, hogy az “MSZP parlamentje” egyöntetűen támogatta a társadalombiztosítási rendszer átalakítását.

A legfontosabb elv, hogy a köz ellenőrzése tartósan fennmarad a társadalombiztosításban – hangoztatta a kormányfő. A miniszterelnök kitért arra: eszük ágában sincs profitgaranciát adni a pénztáraknak, hiszen éppen az az érdekük, hogy korlátozzák a profitkivétel lehetőségét. “Azt a jövedelmet, ami a biztosítási rendszerben a hatékonyság miatt megjelenik, azt fejlesztésekre fordítjuk” – mondta.

Címkék: Belföld