Injekciótól halt meg egy nő Békéscsabán

Injekció okozta allergiás reakció miatt veszíthette el életét csütörtökön délután az a nő a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézetben, akinek elhunyta miatt a rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.

Boros Zoltán megbízott kórházigazgató pénteki nyilatkozata szerint a 44 éves nő hasi fájdalommal, gyulladásos tünetekkel került az intézménybe, s ennek megfelelően hajtották végre rajta a vizsgálatokat, majd a nőgyógyászaton gyógyszeres kezelést kapott.

Azt, hogy a gyógyszerérzékenységről a beteg említést tett-e, ez a fontos adat szerepelt-e a vizsgálatok dokumentumaiban, azt a most megkezdődő rendőrségi, illetve kórházon belüli vizsgálatnak kell kiderítenie – hangsúlyozta Boros Zoltán azzal együtt, hogy véleménye szerint orvosi műhibáról beszélni egyelőre korai és megalapozatlan dolog.

A békéscsabai rendőrkapitányságnak a férj jelentette be, hogy felesége injekciót kapott a kórház nőgyógyászatán, majd azt követően elhunyt – közölte pénteken, korábban, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szombati Andrea elmondta: az eset megtörténtekor az egészségügyi intézmény vezetése is értesítette a rendőrséget, s ők is azt közölték, hogy a békéscsabai nő halálát az injekció okozhatta.

Címkék: Belföld