Fidesz: megállítjuk a reformnak nevezett ámokfutást

A népszavazás lehet az az eszköz, amellyel meg lehet állítani kormány reformnak nevezett ámokfutását - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteken, a párt választmányi ülésének sajtónyilvános részén. A párt Országos Választmányának elnöke Kövér László maradt.

Varga Mihály az Országis Választmányi ülés bevezető beszédében kijelentette: Magyarország nem a reformok, hanem a kétségbeesett kapkodás útján van, egzisztenciális válság indult el, amely már az emberek 20-25 százalékát érinti.

Mint mondta, a Fidesznek a referendummal egy világos célja van, az, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket az ország helyzetéről. A népszavazás visszaadja az embereknek a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, amit Gyurcsány Ferenc tavaly tavasszal elvett azzal, hogy eltitkolta az ország valós helyzetét – tette hozzá.

Gyurcsány retteg

Varga Mihály szerint az elmúlt öt év a hazugságok ciklusa volt, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Veres János többet hazudott, mint a Pravda 80 év alatt.

A Fidesz alelnöke úgy vélte, a kormány retteg a népszavazástól, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig zavart állapotban van, megzavarta, hogy az emberek lehetőséget kaptak véleményük elmondására. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök először megpróbálta az Országos Választási Bizottságon keresztül megakadályozni a népszavazást, majd azt mondta, hogy azt úgyis meg fogják nyerni. Később úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartják a referendum eredményét, most csütörtökön viszont már azt mondta, a népszavazás – eredményétől függetlenül -megbukott.

Kövér maradt az elnök

Varga Mihály arra figyelmeztetett: ugyan fontos ütközetet nyertek meg azzal, hogy az OVB hitelesítette a kérdéseket, de még sok olyan folyamat történhet, ami eltéríthet az eredeti céltól. Megismételte: a Fidesz érdeke az, hogy minél korábban, már ősszel megkezdhessék az aláírásgyűjtést, és a jövő tavasszal mind a hat kérdésben egy időben tartsanak népszavazást.

A Fidesz Országos Választmányának budapesti tisztújító ülésén egyhangú szavazással újra elnökké választották Kövér Lászlót. A több mint száz küldött szavazott az elnökségi tagokról is; ez alapján az elnökségébe Balogh József János, Kupper András, Mátrai Márta és Szűcs Lajos került be.

Címkék: Belföld