Év végéig kijelölik az EU-elnökséget előkészítő csapatot

A tervek szerint 2007 végéig kiválasztják azokat a szakembereket, akik a 2011-es magyar EU-elnökség előkészítését és lebonyolítását végzik - mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára csütörtökön újságíróknak.

“A kormány terve az, hogy az év végéig valamennyi tanácsi munkacsoport esetében kiválasztja azokat a munkatársakat, akik a 2010-11-es időszakban, majd 2011-ben elnökségi feladatokat látnak el” – mondta Iván Gábor.

A szükséges ezer-ezerkétszáz szakember jelentős többségét a közigazgatásból választják ki, száz-kétszáz alatt lesz az úgymond külsősök száma – mondta a szakállamtitkár az MTI kérdésére. A munkatársak szakmai és nyelvi képzése a jövő év elején kezdődik és 2009 végéig tart.

Mint elhangzott, a magyar EU-elnökség költségei tízmilliárdos nagyságrendűek lesznek. A kiadások leginkább attól függnek, hány és milyen szintű tanácskozást szerveznek majd Magyarországon. Azokat az üléseket, amelyeket Brüsszelben tartanak, az uniós költségvetés fedezi, a tagállamokban rendezett események azonban teljes mértékben az elnöklő országot terhelik – mondta Iván Gábor.

A héten megalakult az EU-elnökség kormánybizottsága, amelyben a miniszterelnök mellett részt vesz többek között a külügyminiszter és a pénzügyi tárca vezetője is. A testület titkársági feladatait a Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal közösen látja el.

Magyarországnak két EU-taggal kell együttműködnie, Spanyolországgal és Belgiummal, mielőtt átvenné a soros elnökséget. 2005 óta gyakorlat, hogy az egymást követő három ország közös munkaprogramot készít; a két állammal már elkezdődött az egyeztetés – tájékoztatott a szakállamtitkár.

A közös elnökség másfél évében várhatóan megkezdődik az EU 2014-től érvényes költségvetésének vitája, a lisszaboni stratégia folytatása is a feladatok között lesz, csakúgy, mint a közösség további bővítése.

Címkék: Belföld