Százból két érdemi bejelentés érkezik rendőrségi zöldszámra

A rendőri jogsértések, korrupció, hivatali visszaélések bejelentésére életre hívott zöldszámra az indulása óta eltelt egy hónapban 4340 telefonhívás érkezett, ennek mindössze 2,5 százaléka, 109 hívás volt érdemi bejelentés.

Szabadfi Árpád dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy közelmúltban készített felmérés szerint a rendőrök nem gondolják azt, hogy a zöldszámnak komolyabb hatása lenne a rendőri visszaélések visszaszorításában, a rendőrség vezetése mégis elkötelezett az ingyenesen hívható szám további üzemeltetésében.

Szabadfi Árpád elmondta: a 109 érdemi bejelentésből 26 esetben bántalmazás, 24 esetben más bűncselekmény, 23 esetben korrupció, 20 esetben hivatali bűncselekmény volt a gyanú. További 10 esetben a rendőri intézkedést kifogásolták a bejelentők, 5 esetben a rendőrségi eljárást, és egy esetben katonai bűncselekmény gyanúja miatt telefonáltak.

Hozzátette: a 109 érdemi bejelentésből 51 esetben bebizonyosodott, hogy a bejelentés valótlan volt, az ügyet lezárták, a többiben folyik az eljárás. Három esetben büntetőeljárást kezdeményeztek, 27 ügy a nyomozó ügyészségre került, három esetben a büntetőeljárástól függetlenül indult fegyelmi eljárás, két esetben pedig megszüntették az érintett rendőr szolgálati viszonyát.

A tábornok emlékeztetett rá: kezdetben többen panaszkodtak, hogy sokat kell várni, amíg a rendőrség fogadja a hívást. Ezt orvosolandó, a korábbi egy rendőr helyett már ketten fogadják a hívásokat. Megjegyezte: szerdán érkezett az első olyan hívás, amire a zöldszámot voltaképpen kitalálták. Mint mondta, egy szlovák állampolgár telefonált, hogy a Szent István-bazilikánál két rendőr meg akarta bírságolni, de 40 ezer forint fejében eltekintettek volna ettől.

A vizsgálat megindult az ügyben, de az állampolgár sajnos nem volt együttműködő, így kérdéses, hogy a bizonyítás hogyan történhet meg – mondta a tábornok.

Az állampolgárok a 06-80-204-830-as telefonszámon jelenthetik be, ha törvénysértést, jogszabálysértést vagy olyan intézkedést észleltek, amelyek nem felelnek meg a szabályoknak.

Címkék: Belföld