Kisiskolásokon kísérletezett Szilvásy öccse

Nyíregyházi kisiskolásokon végzett tehetség- és krízisfeltáró grafológiai vizsgálatot a nemrég letartóztatott Földesi-Szabó László vezette Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízásából Szilvásy Péter, a titkosszolgálati miniszter testvére – írja a Magyar Nemzet.

A február 16-án négy-öt iskolában megrendezett személyiségvizsgálat kapcsán Urbán Judit, a Fidelitas helyi elnöke interpellálta a nyíregyházi polgármestert, mert szerette volna megtudni, hogy ki adott engedélyt a kutatásra. Csabai Lászlóné szerint az önkormányzati iskolák hetven százalékában nem volt ilyen vizsgálat. Az önkormányzati fenntartású zeneiskolában azonban emlékeznek a 2007 elején végezett vizsgálatra – írja a Magyar Nemzet.


A lapnak nyilatkozó igazgatóhelyettes úgy vélekedett: a grafológiai felmérés során figyelemre méltó információkat tudtak meg arról, hogy a részt vevő gyerekek tehetsége milyen irányú, illetve korábban milyen lelki traumák érték őket. A vizsgálatot végző Szilvásy Péterről – aki a Kormányzati Tanácsadó Jósda vezetője – azt mondta: nem érti, hogyan lehet elmebeteg az, aki ilyen színvonalas vizsgálatra képes.

Szilvásy Péter a Magyar Nemzetnek elmondta, szeretnének minden megyére kiterjedő vizsgálatot végezni, hogy a tehetséges gyerekeket kiszűrjék, és a kívánatos irányba fejlesszék. Arra a kérdésre, hogy ez baloldali nevelést jelent-e, úgy nyilatkozott, nem tarja kizártnak, hogy a tehetségüket kibontakozó közösségi nevelés során ilyen értékeket fogadjanak el.


A nyíregyházi vizsgálatról készült összefoglaló egyik figyelemre méltó megállapítása: a gyerekek a feszületet negatív jelképként értelmezik – írja a lap.

Címkék: Belföld