Kármán Irén

Egy-két politikus lelövése semmiképp sem lepné meg az olajügy folytatása kapcsán - mondta lapunknak betegágyán a múlt héten súlyosan bántalmazott oknyomozó újságíró.

– Néhány nappal a jelzés értékű verés után hogy érzi magát?

– Köszönöm, jobban. Kivettek újabb két csövet a hasamból, már csak a varratok maradtak, és a fájdalmak. De elviselem, pláne, hogy a helyszínen azt hittem: meghalok.

– A támadói azért ügyeltek arra, hogy ez ne következzen be.

– Én is azt hiszem. Pont annyira vertek meg, hogy abba ne haljak bele, pont abba az irányba löktek ki, ahol biztosan rám találhatnak. Azt hiszem, a megveretésemmel a figyelemfelkeltés volt a cél. Figyelmeztetés, hogy a levél, amely februárban landolt a postaládámban, és nekem, a „felbérelt, vörös, zsidó kurvának” volt címezve, a megöletésemet helyezve kilátásba, nem vaklárma volt.

– Emlékszik a részletekre?


Fotó: Szigeti Tamás

– A videotékából jöttem visszafelé és berántottak a kocsiba. Kaptam egy jókora verést, majd kirángattak és a földön folytatták a rugdosást. Az egyik elkövetőt láttam. Ha bejönne egy fantomkép-rajzoló, elég pontos leírást tudnék adni róla.

– Miért, még nem volt?

– Nyomozók már jártak itt, rajzoló még nem. A fiam viszont a minap már megtapasztalta a Teve utcai rendőrség vendégszeretetét: arra akarták rávenni, vallja be, igazából ő rugdosta meg az anyját. Egyszóval tettesek nincsenek, a DVD-t viszont, amiért a tékába mentem megtalálták.

– Komoly eredmény. Most, hogy volt ideje gondolkozni az életén, mire jutott, a könyve vagy a filmje miatt kapta a verést?

– A dokumentumfilm miatt, és a – mondjuk úgy: az aktuálpolitikai eseményeket kommentáló – blogbejegyzéseim sem voltak kellemes olvasmányok bizonyos emberek számára. Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy az olajügy információira építve játékfilmet készítek elő, ami még csak embrionális állapotban van, de el fog készülni.

– Van ötlete, hogy kik verethették meg?

– Elképzelésem sincs.

– Jó, akkor azt árulja el, milyen összeesküvés-elméletekre bukkant olajügyben.

– Homályos a kép. Rengeteget kellene még nyomoznom. Ha az olajügyek kibogozását egy toronyházhoz hasonlítom, akkor az első emeletig jutottam. Amit viszont látok, az az, hogy a rendőrséget a politikusok manipulatív módon befolyásolják.

– Mi nem lepné meg a folytatásban?

– Egy-két politikus lelövése semmiképpen sem.

– Ön konkrétan kire dühös?

40 éves, házas,
3 gyereke van
Végzettsége: jogász (Miskolci Egyetem)
Kedvencek


Könyv › Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Film › Lars von Trier: Dogville
Zene › Bach: d-moll zongoraverseny
Hobbi › Filmek, filmezés

– A Fideszre és az MDF-re mindenképpen, mely pártok ellehetetlenítették az olajbizottság működését, vele együtt pedig annak vezetőjét, Pallag Lászlót. Úgyhogy ha valamiből, akkor a Fidesz és az MDF szolidaritásából nem kérek. Ha az akták titkosítását feloldották volna, ma nem itt feküdnék.

– Új bizottság felállítása vajon használna az ügynek?

– A megveretésemre is bizottság áll föl, hogy aztán a nyomozás idejére, amely a tettesek kilétét úgysem tárja föl, valaki havi 400 ezer forintos honoráriumot vehessen fel. Inkább lássuk, mi van azokban a titkos aktákban!

– Papával, egykori informátorával, milyen viszonyt ápol?

– A kórházba kerülésem után felhívott és a támogatásáról biztosított. Azóta viszont azt látom, hogy a magánéletemet teregeti ki a Népszabadságban.

– Hamisan állítja, hogy Ön és P. Tamás, az olajbűnözésben vastagon érintett egyik korabeli cég, az Energol Rt. akkori igazgatója most „sajátos viszonyt” ápolnak?

– Felháborító, hogy ilyesmit terjeszt.

– Háromgyermekes anyaként kell ez Önnek? Az egész cirkusz, és az, hogy segítség nélkül ne tudjon felkelni az ágyból?

– Ez egy hivatás, amit annyira a sajátomnak érzek, hogy nem mérlegelem, minek mi lesz a következménye.

– Most, hogy megverték, oknyomozó újságíróként visszább vesz magából?

– A játékfilmes forgatókönyvemet befejezem. A dokumentumfilm és könyv után a fikciós eszközökhöz nyúlok, és játékfilm segítségével próbálom meg elmesélni, mi zajlik ebben az országban.

Címkék: Belföld