Felülvizsgálják az olajügyi iratok titkosságát

Munkacsoportot hozott létre Szilvásy György kancelláriaminiszter, leendő titokminiszter, hogy megvizsgálja a mintegy 80 ezer oldalnyi olajügyekkel foglalkozó anyagot, és ahol az indokolt, felülvizsgálja az iratok titkosítását - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán Budapesten.

A kormány határozott szándéka, hogy az olajügyekben minden olyan információt nyilvánosságra hozzon, amit csak lehet. Ebben az egyedüli szempont csakis a szakmaiság – közölte tájékoztatóján a szóvivő. Mint elhangzott, a mintegy 80 ezer oldalnyi dokumentumot alapvetően az Orbán-kormány idején minősítették titkossá.

“Azt már most lehet tudni, hogy vannak olyan iratok, amelyeknél az is kérdéses, jogos volt-e a döntés. Az azonban fontos, hogy továbbra is védelmet élvezzenek például azok a bűnüldözők, akik fedett rendőrtisztként, vagy ügynökként épültek be bűnözői csoportokba” – közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a létrejött munkacsoportban valamennyi titokgazda képviselteti magát: a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Pénzügyminisztérium, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

A szóvivő tájékoztatása szerint a munkacsoport csütörtökön ül össze először, a testület munkáját a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője irányítja. A munka valószínűleg több hétig tart majd.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy az iratok egy része megsemmisült, Budai Bernadett azt mondta, a rendelkezésre álló információk szerint 1998 és 2002 között jelentős mennyiségű iratot semmisítettek meg, de azt még nem tudják, ki és miért.

Címkék: Belföld