Amikor David Brooks, a Wall Street Journal brüsszeli tudósítója négy év távollét után, 1994-ben visszatért New Yorkba, meglepődve észlelte, hogy néhány szakmailag sikeres, jómódú ismerőse szokatlan életformát folytat. Korábban minimalista lakásukat kézzel festett bútorokkal berendezett, hangárszerű konyhával bővítették ki, öltöny helyett pedig egyszerű fehér pólóban jártak munkába. Az elkövetkezendő években a nyakkendős világtól való fokozatos eltávolodás egyre többeket fertőzött meg a környezetében, a New York-i elit sajátos divathóbortjává vált, ami nemcsak különleges fogyasztási szokásokban, de egyfajta ellentmondásos, a polgári és a művészi élet határmezsgyéjén egyensúlyozó értékrendben is megnyilvánult. A „bourgeois bohemian” (bohém polgár) kifejezésből kreált betűszóval az amerikai publicista bobóknak nevezte el ezt a különös csoportot.
Brooks 2000-ben nyilvánosságra is hozta észrevételeit egy, a bobóknak szentelt könyvben. Az amerikai újságíró szerint az információs társadalomban az egyszerre konzervatív és lázadó bobók léptek a nyolcvanas-kilencvenes évek uralkodó osztálya, a sokak által arrogánsnak titulált yuppie-k helyébe. A bobókkal azonban végre sokan szívesen azonosultak, mert Brooks – a yuppie-kkal, és más újgazdag rétegekkel ellentétben – pozitív példaként mutatta be őket. „Valószínűleg ez is közrejátszott a fogalom gyors elterjedésében” – vélekedik Róbert Péter, a Tárki vezető kutatója, aki úgy látja, annak ellenére, hogy a bobo nem szociológiai terminológia, létező jelenséget dokumentált a jó szemű publicista.
Üzlet és kultúra
A bobók – akik 2004-2005 körül jelentek meg nagyobb számban Amerikában – szívósságukban, szakmai elkötelezettségükben, sikerorientáltságukban semmiképp sem térnek el yuppie elődeiktől, ám sokkal kevesebb negatív értelemben vett individualizmus jellemzi őket. Ötvözik az üzleti és az alternatív kultúra legfontosabb értékeit: egyesítik a vállalkozó szellemet és a kreativitást; toleránsak és lazák, de két lábbal állnak a földön. A bobók meglehetősen ambivalensen viszonyulnak a fogyasztói társadalomhoz. Lenézik a yuppie-k céltalan, magamutogató költekezését, de a komfortról ők sem szívesen mondanak le. Heves társadalmi érzékenységükből fakadóan akár meglepően nagy összeget is kiadnak elvont értéket képviselő, például környezetbarát vagy kézzel készült cikkekre. Számos bobo jár biciklivel. Tipikusan bobomárka a Macintosh laptop, ami jól kifejezi a felhasználó Microsoft-ellenes érzéseit.
A világsajtóban megjelent cikkek, különböző bobo-csoportokról számolnak be fejlett és fejlődő országokban egyaránt – a Lappföldön meditáló finn producerektől a Goa Beachen vásárolgató, Gandhi-követő szilícium-völgyi titánokig. Franciaországban egész városrészek alakultak át a bobók tömeges költözési hullámait követve. Ilyen „bobotelepülések” jöttek létre a Párizs melletti Montreuil nevű kisvárosban, Lyonban a Croix Rousse nevű negyedben, és Párizs egyes kerületeiben. Franciaország-szerte a kifejezést álszenteskedő magatartása, felszínessége miatt enyhe pejoratív felhanggal használják.
A többi európai országban kevésbé észrevehető a bobojelenlét. Nagy-Britanniában a köznyelv át sem vette a kifejezést, annak ellenére, hogy Peter York trendelemző a The Observernek adott interjújában egymillióra becsüli a brit bobókat.
Magyarországon Róbert Péter szociológus 1 százalékra becsüli azt az elitréteget, akik között bobók is előfordulhatnak. Főként a társadalmi érzékenység hiányában látja a boboéletmód meggyökeresedésének akadályát, merthogy ezeket az értékeket nem a média, hanem a család vagy a munkahely örökíti át. A bobótlansághoz az is hozzájárul, hogy hazánkban nagyon kevés a jómódú családból származó, második generációs értelmiségi, aki úgy tudja megvalósítani magát a munkájában, hogy közben jól is keressen. Mindenesetre, felnövőben van egy bobonemzedék a mai huszonévesek között, e folyamat azonban csak jó tíz év múlva teljesedhet majd ki.
Reklámos bohémek
Ha valaki mégis magyar bobókra szeretne bukkanni, a reklámszakma háza táján érdemes keresgélnie. Sárosi Zoltán reklám- és divatfotós (lapunk egyik fotográfusa) azonosítani tudja magát a „bohém polgárok” által képviselt diszkrét lázadással. „Nem munkaként, hanem hobbiként élem meg a hivatásomat, ezért is tudok kitartóan dolgozni. Dzsungelharcként tekintek a fogyasztói társadalomra, aminek egyfajta tükörképét ábrázolom a fotóimon, de én csak fenntartásokkal veszek részt benne. Szeretek mindig az árral szemben úszni: kizárólag a munka miatt van például telefonom, mindössze egy éve van bankkártyám, és 17 éve vegetáriánus vagyok” – vallja Sárosi.
Ledényi Attila, az EDGE Communications ügynökség ügyvezető tulajdonosa is hízelgőnek tartja személyére nézve a bobo kifejezést. A 40 év körüli üzletember régóta dolgozik a kommunikációs szakmában, tíz éve pedig saját ügynökségét vezeti. Emellett több mint egy évtizede komoly műgyűjtő, nem mellesleg pedig támogatja is a kortárs művészetet. Irodájában rendre fiatal alkotók műveit állítja ki, ezzel segítve őket, és cége is rendszeresen áll művészeti események mellé. A kommunikációs szakember mindezek mellett vállalja, hogy ő is ad magára, a megjelenésére, az őt körülvevő tárgyak minőségére, de úgy véli, a bobók – szemben a yuppie-kkal – inkább egyfajta klasszikus arisztokratikusággal viszonyulnak az értékekhez, mintsem trendkövetőként. Szerinte a yuppie-k életformája sokkal inkább magukról szól, míg a bobók számára fontosabb, hogy társadalmi tényezőként milyen szerepet játszanak.
(A yuppie-król szóló teljes összeállítás a Figyelő legújabb számában olvasható!)