Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a tárgyalt témakörökben „őszintén beszámoltak egymásnak problémáikról és tapasztalataikról”, amire az uniós tanácsüléseken nincs mód.
Elmondta, hogy a büntetőügyi ítélkezést érintő jogharmonizáció során néhány, még további egyeztetést igénylő szakmai kérdés merült fel, amelyben szakértői szinten folytatják a munkát – közölte Petrétei.
Jiri Pospisil cseh igazságügy-miniszter szerint hasznosnak ítélte a magánerőt is bevonó börtönépítés magyarországi módszerét hasznosnak ítélte. Ők is terveznek ilyen intézménytípust, annak ellenére, hogy a csehországi 19 ezer fogva tartott nem él zsúfolt állapotok között – jegyezte meg a cseh szakminiszter.
A lengyel igazságügyi tárca államtitkára, Beara Kempa szerint az elítéltek reszocializációja és áldozatpolitika dolgában „jó magyar modellt” ismertek meg. Stefan Harabin szlovák miniszterelnök-helyettes, igazságügy-miniszter elmondta: növekedett náluk a családon belüli erőszak aránya, de ezt nem szükséges külön törvényben kezelni.
Ugyanakkor állami jogsegély-központokat hoztak létre a rászorulók számára Szlovákiában és ezek működését tavaly kiterjesztették a fiatalokra is.