Vasárnaptól megújul a MÁV-menetrend

December 10-én indítja el új menetrendjét a MÁV: Kelet-Magyarország jelentős részén, a Budapest–Győr–Bécs, valamint a Budapest–Esztergom vasútvonalon teljesen új menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Megkezdődik a váci vonalakon már bevezetett kínálati alapú, ütemes menetrend kiterjesztése, az érintett vonalak listája és az összes vasútvonal menetrendje a vasúttársaság honlapján érhető el – közölte a MÁV.

Óránkénti IC-járat köti össze a fővárossal Miskolcot, Debrecent és Nyíregyházát, de itt kétóránként külön gyorsvonat is közlekedik. Útjára indul a kör-IC is, amely a miskolci és a nyíregyházi IC-járatokat köti össze Szerencsen és Tokajon keresztül, valamint Kecskemét és Szeged nyújt utazási lehetőséget.

A járatok száma a szegedi vonalon a háromszorosára nő, az IC-k óránként járnak a jelenlegi három óra helyett, a vonatok azonban útközben több helyen is megállnak. A szerelvényekhez gyorsvonati kocsikat is kapcsolnak, amelyekben hely- és pótjegy nélkül lehet utazni. A változtatás kritikusai szerint az “újítással” a Budapest-Szeged IC “inter city” jellege szűnik meg, egyben 10 perccel nő a menetidő.

Óránkénti ütemes közlekedés indul el Tatabánya–Oroszlány, Esztergom, Hatvan, Nagykáta, Cegléd és Kunszentmiklós-Tass felé, és zónázó vonatok közlekednek Sülysáp és Monor irányába. Munkanapokon legalább óránként lesz eljutási lehetőség Salgótarjánból és Szolnokról Hatvan felé, Füzesabony-Mezőkövesd, illetve Szerencs felől Miskolcra, Szerencs, Záhony, Debrecen felől Nyíregyházára, valamint Balmazújváros, Püspökladány és Nyíregyháza felől Debrecenbe.

Címkék: Belföld: Mozaik