A Fiumei úti sírkertben nyugszanak a magyarság történelmi, művészeti és tudományos életének legnevesebb személyiségei a 19. század közepétől napjainkig.
A hatalmas árnyat adó fák, ódon sírkövek és szobrok sokat tudnának mesélni, és mesélnek is. Az évtizedes fák alatt sokakat kísértek itt utolsó útjukra. Kedvelt és kevésbé kedvelt, de történelemformáló politikusokat, egykor felmagasztalt vagy épp meg nem értett művészeket, az utókor révén géniusszá avanzsált vagy már a kortársak által is elismert tudósokat, egyszerű, hétköznapi embereket, akiket a sors hőssé avatott, avagy nem avatott.
Itt megférnek egymás mellett szabadságharcosok, forradalmárok, munkásmozgalmi szereplők, életükben egymással rivalizáló művészek, tudósok – hitre és felekezetre való tekintet nélkül.
Ez a csend és a béke szigete egy zajló nagyvárosban. A hatalmas árnyat adó fák, ódon sírkövek és szobrok sokat tudnának mesélni, és mesélnek is. Ha meghalljuk őket, eszünkbe juthatnak Reményik Sándor sorai:
„Uram, olyan egyforma minden szolgád
És olyan egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.”