Horn nem ért egyet az államfővel

Kuncze magasabb részvételre számított a vasárnapi választáson, de a Liberálisok Házánál is jóval kevesebben vannak, mint áprilisban.

Összesen 100-200 ember gyűlt össze vasárnap kora estére a liberálisok kampányhelyszínén. Feltűnt Molnár Lajos egészségügyi miniszter, a frontot Horn Gábor tartja. Véleménye szerint az SZDSZ meg tudja majd őrizni eddigi önkormányzati pozícióit. Arra lehet számítani, hogy Budapesten az országgyűlési választásoknál jobb teljesítményt nyújtanak – mondta, hozzátéve, hogy 15 százalék körüli eredménnyel kalkulál.

Az SZDSZ ügyvivője szerint nem volt tapasztalható a bizalom összeomlása, amiről Sólyom László köztársasági elnök beszélt vasárnap este. A szabad demokrata politikus a közszolgálati televíziónak nyilatkozva közölte, néhány ezer ember, egy esetben mintegy 15 ezer ember tüntetett. Szerinte az Árpád-sávos zászlókat lobogtatókat, zsidó neveket tartalmazó listákat összeállítókat nem lehet békés tüntetőknek nevezni. Azt mondta: a kormánypártok – a köztársasági elnök szavaira is figyelve – hétfőtől teszik a dolgukat, kormányozni fognak.

A Liberálisok Házában kivetítőn és számos plazmatévén kísérhetik figyelemmel a csatornák választási műsorait, büfé, kolbász és söröshordó várja a liberális szimpatizánsokat.

Kuncze Gábor pártelnök a délután folyamán elmondta: magasabb választói részvételre számított, de biztos Demszkí Gábor győzelmében. A politikus kitért arra, hogy Budapesten a korábbi közvélemény-kutatások is azt mutatták: érzékelhetően aktivizálódott a kormánypártok szavazótábora. “Ezért én Demszky Gábor győzelmét biztosra veszem, sőt meg merem kockáztatni, hogy az MSZP-SZDSZ többség megmarad a fővárosban” – hangsúlyozta. Az önkormányzati választási kampányt értékelve elmondta: arra hívták fel az emberek figyelmét, hogy rajtuk múlik, mi történik a településükön, és hogy nem népszavazás lesz, nem a miniszterelnök személyéről döntenek a választók, hanem a települések vezetőiről. “Meglátjuk mennyire jött át az üzenet” – jegyezte meg.

Címkék: Voks 2006