Újabb vádat emeltek Tasnádi ellen

Aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, mint felbújtó vádolja az ügyészség Tasnádi Pétert. A vádirat szerint egy ismeretlen személy Tasnádi megbízása alapján Tasnádi anyósát sósavval öntötte le.

Az ügyben a II-III. Kerületi Bírósághoz nyújtott be vádiratot az ügyészség és kérte, hogy azt küldjék meg a Fővárosi Bíróságnak egyesítésre az ott két rendbeli emberölés kísérlete miatt Tasnádi ellen zajló perhez – mondta el az MTI-nek a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila pénteken.

Az ismeretlen elkövető 2003. február 17-én felkereste a nőt otthonában és amikor meggyőződött személyazonosságáról, leöntötte a maró folyadékkal. A tettes azonban célt tévesztett és a sósav nagy része a társasház folyosójának falára és padlójára ömlött. Az elkövető a helyszínről elmenekült. A sértett segítségért kiabált, ekkor a szomszédok levették a sósavval átitatott ruháját és vízzel valamint tejjel itatták meg az asszonyt, hogy semlegesítsék az esetlegesen szervezetébe kerülő maró folyadékot. A nő a bántalmazás következtében megsérült.

Tasnádi Péter jelenleg előzetes letartóztatásban van, ellene csak ebben az évben már több vádiratot nyújtottak be.Ez év február 9-én a Fővárosi Főügyészség tizenegy különböző bűncselekményben emelt vádat. A vádirat szerint ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel több autót. A vádiratban az is szerepel, hogy 2002-ben Tasnádi felgyújtatta annak a férfinak az autóját, aki először elvállalta felesége megölését, de később a megbízást visszaadta, az előleget viszont nem. Május elején ugyancsak a Fővárosi Főügyészség emelt vádat Tasnádi ellen. A vád szerint Tasnádi meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát. Augusztus elején a Budakörnyéki Ügyészség nyújtott be vádiratot Tasnádi Péter és három társa ellen élet elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt.

Címkék: Belföld: Mozaik