Az MDF nem statisztál a konvergenciaprogramhoz

A Magyar Demokrata Fórum nem vesz részt a miniszterelnök által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen, amelyen a kormány által készített konvergenciaprogramról tárgyalnának a parlamenti pártok - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt országos elnökségének csütörtöki ülése közben tartott sajtóértekezleten.

“Az MDF, ahogy eddig is, úgy ezután is nyitott a korrekt, a másik felet partnerként kezelő politikai egyeztetésre. Nem kíván ugyanakkor statisztaszerepet játszani olyan eseményeken, ahol sem az egyeztetési menetrend, sem az erre szánt idő rövidsége nem teszi lehetővé, hogy hosszú évekre felelősen meghatározzák az ország és a polgárok sorsát” – mondta Dávid Ibolya.

Az ellenzéki pártelnök szerint a kormánynak több hónap állt rendelkezésére, hogy a Brüsszelnek szeptember elsejével benyújtandó programot előkészítse és azt széles körű társadalmi, szakmai és politikai vitára bocsássa.

Ennek ellenére a parlamenti pártokkal történő egyeztetésre Gyurcsány Ferenc a benyújtási határidő előtt három nappal kíván sort keríteni. Dávid Ibolya szerint a nyilvánosságra hozott felzárkózási program tartalmi szempontból is több olyan kérdést felvet, ami nem ad lehetőséget az érdemi vitára.

Címkék: Voks 2006