Elrabolták a MOM Park készpénzét

Két fegyveres a MOM Park előtt rabolt ki egy pénzkísérőt, és elvette szolgálati fegyverét. A másik pénzkísérő több lövést is leadott a rablók menekülő autójára, személyi sérülésről egyelőre nincs információ – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Schőn Péter elmondta: a korábbi értesülésekkel ellentétben nem az Alkotás utca és a Csörsz utca sarkán lévő pénzintézetet rabolták ki, hanem a XII. kerületi bevásárlóközpont bejáratánál támadták meg a biztonsági őrt, aki a napi szükséglethez megfelelő készpénzt szállította ki. A két pénzszállító a reggeli órákban érkezett az épülethez, és egyikük elindult a pénzzel az üzletbe, de a bejáratnál két fegyveres megtámadta.

Elvették a biztonsági őrtől a pénzt tartalmazó táskáját és fegyverét, majd egyikük gyalogosan, a másik pedig autóval elmenekült. A menekülő autóra a másik biztonsági őr több célzott lövést is leadott, és eltalálta a gépkocsit, azonban a rabló elmenekült – mondta a BRFK szóvivője.

Arról, hogy az autóval menekülő férfi a fegyverhasználat következtében megsérült-e, nem tudott információval szolgálni. Az MTI információja szerint a gyalogosan menekülő támadó később autóba szállt, és valószínűleg társával együtt menekült el a helyszínről.


Megtalálták az autót


Kevéssel 11 óra előtt, a XII. kerületi Tündér utcában megtalálták a rablók menekülésre használt autóját. Az MTI információja szerint a pénzkísérő biztonsági őr által leadott lövések következtében valószínűleg az autót vezető rabló megsérülhetett, mert a gépkocsi belső terében vérnyomok maradtak. Schőn Péter az értesülést megerősíteni nem kívánta, mint mondta, a helyszíni szemle folyamatban van.

Címkék: Belföld: Mozaik