A kétezres hologrammját ragasztották a hamis húszezresre

Több megyét érintő pénzhamisítás felderítésén dolgoznak a Bács-Kiskun megyei rendőrök - közölte a nyomozás vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyen a hamisított bankjegyeket mutatták be Kecskeméten.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya pénzhamisítás gyanújával rendelt el nyomozást a június 26-ától előzetes letartóztatásban lévő két 34 éves kiskunfélegyházi lakos ellen – mondta el Ónodi Attila százados. A gyanúsítottak kizárólag idős, érzékelési képességükben korlátozott embereknél jelentek meg, akik például kukoricát, árpát, sertést, mézet árusítottak. Az áldozatoknál történt vásárláskor foglalóként két-háromezer forintot hagytak ott, és minden esetben hamis 20, illetve 10 ezer forintos bankjeggyel fizettek, azaz ezekből kértek vissza.

Az egyik gyanúsítottat június 23-án közúti ellenőrzés során fogták el, autójában 11 hamis 20 ezer forintost és négy 10 ezres bankjegyet találtak. Mindkét gyanúsított ellen két-két vádemelési szakban lévő eljárás is folyik. A nyomozás során megállapították, hogy Bács-Kiskun megyén kívül Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében is követtek el ezzel a módszerrel hasonló bűncselekmények.

A főkapitányság bűnügyi osztálya június 26-án Kiskunfélegyházán megtalálta azt a gyanúsítottak által bérelt garázst, ahol a hamis bankjegyeket készítették. Itt A/4-es fénymásoló papírlapokra nyomtatott, különböző címletű hamisított bankjegyeken kívül lefoglaltak egy többfunkciós szkennert és másológépet is. A lefoglalt hamis bankjegyek többségének szakértői vizsgálata még tart. A hamis bankók feltehetően számítógéppel, tintasugaras nyomtatóval készültek, és valódi, a 2 000 forintos bankjegyen lévő hologrammal ellátott ellenőrző fémszálát ragasztották rájuk. A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsítottak mintegy 300 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek.

Címkék: Belföld: Mozaik