Megújult a Sarkvidéki panoráma

Megújult a Fővárosi Állat- és Növénykert Sarkvidéki panoráma elnevezésű részlege. Az állatokat a víz alól is lehet fényképezni.

A Budapesti Állatkertben 1909 és 1912 között épült meg az úgynevezett panorámakifutó: terveit Lendl Adolf zoológus útmutatásai alapján Végh Gyula székesfővárosi mérnök, valamint Benke Gyula szobrászművész készítette. A háttérben húzódó szikla az északi tájak lankássá kopott, kristályos, főként gránitból álló kőzetét mintázza. A Sarkvidéki panoráma átépítése 2004 novemberében kezdődött, elsőként 200 millió forintból a fókák lakrésze újult meg, területe 43 százalékkal növekedett. A legkorszerűbb uszodatechnikával ellátott 500 köbméteres medence egy 10 köbméteres úgynevezett sózó medencét is tartalmaz. A fókák szeme ugyanis nagyon érzékeny, ezért szükséges a 1,5 százalékos sóoldatot tartalmazó „szemcsepp”, vagyis a medence, ahová etetés közben egy-egy halat dobnak a gondozók, hogy az állatok megmártózzanak.


A jegesmedvék új lakhelyének megépítése 220 millió forintba került, miáltal a régi, 18 köbméteres medence mellett egy 350 köbméteres medencét is birtokba vehettek. A Sarkvidéki panorámának négy lakója van: Vitus (15) és Lady (16), a két jegesmedve, valamint a két kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) – Jacques és Noé. A jegesmedvék igen óvatosak, így az új lakrészbe az ünnepélyes átadás előtt hetekkel kezdték beszoktatni a jövendőbeli lakókat. Vitus bátrabbnak bizonyult, ám a hölgy, vagyis a Lady csak hosszas „rábeszélés” után merészkedett ki. E tekintélyt parancsoló ragadozók szívesen játszanak a kifutójukba, medencéjükbe helyezett tárgyakkal, különösen kedvelik a labdákat, kannákat, amelyeket úszás közben remekül lehet püfölni. A nyári kánikulában sokszor jégbe fagyasztva kapják aznapi táplálékukat: a tengeri halat egy kis zöldséggel, gyümölccsel körítve.


Jacques, a 7 éves oroszlánfóka, igazi tudós, szívesen tanul és számtalan trükköt tud. A 11 hónapos Noé nemrég érkezett a Bázeli Állatkertből, és eredetileg a Cloé nevet, ám kiderült, hogy nemét tévesen állapították meg. A két fóka nagyon jól kijön egymással, és a kicsi sokat tanul idősebb társától. Tudományukról az etetéssel egybekötött fókabemutatókon adnak számot, amelyet nyáron 11, 14 és 17 órakor tartanak.


A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként nemrégiben jelentette be, hogy számos más ház is megújul, például a teveház, az elefántistálló, valamint megújul a nagy szikla és lesz egy új szavannakifutó.

Címkék: Belföld: Mozaik