Gyurcsány: elkészült a kormányprogram első változata

Kedden elkészült a kormányprogram első írásos változata – közölte internetes naplójában Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök szerdán.

A kormányfő bejegyzése szerint már csak néhány nyitott kérdés maradt, amelyről folyik az egyeztetés, ugyanakkor intenzív tárgyalások zajlanak a programból következő „nagyon konkrét” jogszabályokról. „Ez már a kormányprogramból következő törvényalkotás előkészítése” – írta. Hozzátette: a kormányprogram véglegesítése előtt meghallgatják a szociális partnereket, a nagyon fontos társadalmi csoportok képviselőit; erről szól majd a jövő hét.

Mint írta, egyre szélesebb konzultációt folytatnak a programról a kormánypárti képviselőkkel. A jövő hét végén mind a két frakció ülést tart, és az ott elhangzottak figyelembevételével végrehajtják a szükséges módosításokat. Mindeközben a két kormányzó párt kongresszusán, illetve küldöttgyűlésén is meg kell kapni a formális, politikai felhatalmazást a koalíciókötésre – jegyezte meg a kormányalakításra felkért miniszterelnök.

Hozzátette: ezt követően „soha korábban nem látott hosszúságú időt” szeretnének hagyni arra, hogy a parlament és az összes képviselő megismerkedjen a programmal. „A rendszerváltás óta még soha nem állt rendelkezésre több mint két hét arra, hogy a nyilvánosság és a képviselők tanulmányozzák a programot. Hogy a kormányprogram vitája valóságos vita legyen” – írta blogjában Gyurcsány Ferenc.

Végül leszögezte: a programhoz, benyújtását követően, „nagyon gyorsan” hozzáillesztik a kormányzati struktúrára vonatkozó javaslatot, azután pedig a személyi javaslatokat is.

Címkék: Voks 2006