MSZP: győztünk

Miután Orbán Viktor telefonon gratulált Gyurcsány Ferencnek a győzelemhez, Hiller István háromnegyed nyolc előtt pár perccel bejelentette a Magyar Szocialista Párt győzelmét. A diszkóritmusokra lacipecsenyéző MSZP-szimpatizánsok a politikusok nélkül maradtak a nap végére.

Fejtő Gyurcsányt méltatta

Fejtő Ferenc, Széchenyi-díjas író, történész-újságíró a Köztársaság téren a FigyelőNetnek elmondta, hogy egész életében a szociáldemokrácia, mint eszme híve volt. A Magyar Szocialista Párt győzelme számára azt mutatja, hogy egységes programra kell törekedni, olyan programra, melyet mindenki képes magáévá tenni. Ebben nagyon fontos szerepet tulajdonít Gyurcsány Ferencnek, akivel gyakorlatilag megjelenése óta rokonszenvezett. Ő képviseli – folytatta Fejtő – ugyanis az igazi szociáldemokráciát, az európai szociáldemokráciát, mely Magyarországon kívül például Tony Blair brit munkáspárti miniszterelnök neve fémjelez.

Hiller István az MSZP választási győzelmét bejelentő beszéde végén közös ünneplésre hívta híveit. Noha a tömeg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök győzelmi beszédét követően felére apadt, akik maradtak, komolyan gondolják az ünneplést. A furgonokra és állványokra szerelt hangszórókból előtörő hangos modern latinos dallamokra esznek, ostromolják, a lacikonyhát, néhányan még táncolnak is. A politikusok másutt ünnepelnek.


Gyurcsány: fontosabb a piros-fehér-zöld trikolórja


“Honfitársaink, győztünk” – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem sokkal fél tíz után az MSZP székháza előtt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy nem elsősorban a hatalom számít most, hanem a felelősség. “Felelősség, amiért tízmillió magyar nevében és tizenötmillió magyar érdekében kell, hogy szolgáljunk, és e szerint fogunk kormányozni” Szerinte a választás azt mutatta meg, hogy Magyarországon a választók eldöntötték, hogy soha többé nem akarnak a múltba visszatérni, hanem sikeres európai országot szeretnének. “Az igazság, a felemelkedés világát szeretnék megteremteni, amelyben mindegy, hogy ki hol születik, egy kis településen, mint Verpelét, vagy egy nagyvárosban, mint Szeged”.


Az MSZP listavezetője elmondta, hogy a jövőben összefogásra lesz szükség: a külön pirosnál, narancssárgánál, kéknél és zöldnél fontosabb a piros-fehér-zöld trikolórja. “Hiszek Magyarországban, hiszek a kézfogás erejében, hiszek az összekapaszkodás elkerülhetetlen törvényszerűségében” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Hiller jelentette be


Hiller István háromnegyed nyolc előtt pár perccel jelentette be a Magyar Szocialista Párt győzelmét. A hírt tomboló lelkesedés kísérte. Ehhez csak annak a hírnek a fogadtatása volt mérhető, mikor a pártelnök elmondta: Orbán Viktor felhívta telefonon Gyurcsány Ferencet, és gratulált neki a győzelemhez.


Kiss Péter a részvételt dícsérte


Kiss Péter, kancelláriaminiszter a FigyelőNetnek a második forduló részvételi arányait jónak nevezte. Szerinte az emberek nem akarták másra bízni a döntést. A második forduló sem mentes a kampánycsendsértésekről és választási csalásról szóló hírektől, ezekre Kiss Péter úgy reagált: semmi olyan nem történt, ami a választási végeredményeket befolyásolta volna, hozzátette, az ország érdeke is az, hogy ilyen ne történjen.


Lendvai: a siker három oka


Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője a FigyelőNetnek pártja sikerének három legfontosabb okaként elsőként azt emelte ki, hogy a párt nem „béna kacsaként” viselkedett, hanem másfél évvel ezelőtt valódi reformokba kezdett. Ehhez adódik, hogy a reformok közül több – vidékfejlesztés, adócsökkentés – két cikluson átívelő program, melyet be kell fejezni.

Második okként a legnagyobb ellenzéki párt kampányát említette Lendvai Ildikó, hozzátette, érthetetlen számára, hogyan követhetett el ennyi hibát a Fidesz ebben a választási hadjáratban.

Harmadik ok – fejezte be a politikus – az, hogy Magyarországon minden párt volt már hatalmon, mindegyik megmutatta, mit tud. Az emberekben kialakult egy egészséges szkepszis, ezért nem az ígérgetések döntöttek.

Címkék: Voks 2006