Gyurcsány: megvédjük a Tisza mentén élőket

Úgy látom, hogy a húsvét munkával fog eltelni ebben a térségben, de hála a Jóistennek, és a vízügyeseknek", a lakosság nagy részét ez nem akadályozza majd az ünneplésben - mondta Gyurcsány Ferenc vasárnap a szolnoki Tisza-parton, ahol az árvíz elleni védekezési munkát tekintette meg.

Megvédjük a Tisza menti településeket, az ott élőket akkor is, ha a legutolsó előrejelzések szerint a tetőzéskor várható vízszint meg fogja haladni az elmúlt napokban becsülteket, ezt pénz vagy anyaghiány nem akadályozhatja – mondta a kormányfő.

Fegyelmezett, tervszerű megelőzés zajlik a gátakon, és ebben már nagy létszámmal vesz részt az önkénteseket felváltó honvédség is – osztotta meg tapasztalatait a sajtóval a bejárás után tájékoztatón. A Tisza jövő hétre várt szolnoki tetőzésekor a vízszint 10-15 centiméterrel magasabb lesz annál az értéknél, amire korábban számítottunk, de alatta marad a 2000 tavaszán mért rekordnak. A Tisza árhullámának szolnoki tetőzését a legfrissebb számítások szerint a korábbi értéknél 15 centiméterrel nagyobbra, 1000 centiméterre becsülik a szakemberek. A folyón az eddigi rekord vízállást, 1041 centimétert 2000 áprilisában mérték.

Botka Lajosné, Szolnok polgármestere az emelte ki: a város lakossága számára megnyugtató, hogy a védekezést olyan szakemberek irányítják, akik ehhez az elmúlt évtizedekben kellő tapasztalatot szereztek. Köszönetet mondott annak a 150 katonának, akik szombaton éjfélig példásan fegyelmezett munkával fóliával és homokzsákkal védték a Tisza-parti sétány mellvédjét a kedden várható új vízszintre.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter arról beszélt, hogy a magyar vízügyi szakmának legnagyobb erőpróbája ez a mostani árvíz, miután két folyóvölgyben egyszerre jelentkeznek rendkívüli vízmennyiségek. Magyarországon minden feltétel adott a biztonságos védekezéshez, a magyar vízügyi szolgálatok a világ legjobbjai közé tartoznak, a védművek kiépítettsége lényegesen jobb, mint a környező országokban – mutatott rá. Ezzel együtt nagyon nehéz, nagyon sok erőforrást igénybe vevő védekezéssel kell számolni a Duna után a Tisza völgyében is – fűzte hozzá.

Címkék: Belföld