Nem lesz kitelepítés a Közép-Tisza mentén

A vízügyi szakemberek közlése alapján a Közép-Tisza mentén nincs olyan helyzet, amely valószínűsítené az árvíztől érintett településeken a lakosság kitelepítését – mondta a katasztrófavédelem vezetője pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Vezsenyen.

A katasztrófavédelem ettől függetlenül felkészült egy ilyen szituációra is szállítójárművekkel, befogadóhelyekkel – közölte Tatár Attila. Jász-Nagykun-Szolnok megyében szakalegységi kötelékben háromezer jól kiképzett ember áll készenlétben az állami fővédvonalak és önkormányzati fenntartású gátak megerősítésére, ott és oly mértékben, ahogy ezt a vízügyi szakemberek kérik – tette hozzá a katasztrófavédelem vezetője.

Attól függetlenül, hogy nincs a kitelepítésre okot adó helyzet, a katasztrófavédelmi szakemberek mindenütt áttekintették az ezzel kapcsolatos terveket. Így pontosították a lakossági számokat, a megyei ÁNTSZ-szel közösen megvizsgálták a befogadóhelyek alkalmasságát, számba vették a rendelkezésre álló szállítóeszközöket, valamint azt, miként gondoskodnának a kitelepítettek ellátásáról – tudatta.

Címkék: Belföld