Kecskeméten indul az MDF

Két kecskeméti MDF-es jelölt közleményben tudatta, hogy mindenképpen indulnak a párt színeiben a második fordulóban is. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Fidesz átadta Kecskemét vezetését a koalíciónak.

A Fidesz nem tudja, és nem is akarja hitelesen képviselni az MDF által vallott értékrendet, ezért szükség van az indulásunkra – írja közleményében Gavaldi István és Győrfi Attila Bács-Kiskun megyei jelöltek.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a Fidesz országosan olyan hibákat követett el, ami egyértelműen az első forduló elvesztését jelentette. „A nagy fölénnyel megnyert 2002-es helyhatósági választás után a Fidesz átadta Kecskemét város vezetését az MSZP–SZDSZ baloldali frakciónak” – indokolják a jelöltek azt a döntésüket, hogy Kecskemét mindkét választókerületében indulnak a választások második fordulójában.

Címkék: Voks 2006: Hírek