Kampányolhatnak a templomban

A választások második fordulója előtt már nem ad ki újabb körlevelet a magyar katolikus püspöki kar – közölte a Népszavával a testület szóvivője. Szerdahelyi Csongor ugyanakkor elmondta: a lelkipásztoroknak nem tiltják meg, hogy a húsvéti misén a politikáról is beszéljenek.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a papoknak a kereszténység legnagyobb ünnepén van elég témájuk, s olyan szertartásokat celebrálnak majd, amilyet az egyház elvár tőlük.

A püspöki kar még az első forduló előtt kiadott körlevelében hívta fel a katolikus hívők figyelmét, hogy olyan képviselőket válasszanak, akik tiszteletben tartják a vallásos emberek egyenlő jogait. Veres András püspök, az általa jegyzett dokumentumban úgy fogalmazott: „Felelősek vagyunk, hogy olyan képviselőket válasszunk, akik tiszteletben tartják a vallásos emberek egyenlő jogait, és biztosítják az egyházi iskolák és szociális intézmények igazságos támogatását”. A körlevélben arra kérték a hívőket: vizsgálják meg a választási programokat, és olyan pártra, olyan jelöltre adják le szavazatukat, akik ezeknek az értékeknek a képviseletét vállalják.

Címkék: Voks 2006: Hírek